Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Hermann István: A veszprémi római katolikus egyházmegye helynökei 1700 és 1777 között
Hermann István nak hiánya pedig a korábbi időszakban megszokottaktól lényegesen eltérő utak keresésére szorították a főpásztort. A székesegyházi főesperesi stallum jogellenes adományozási kísérlete (1747), a tiszteletbeli kanonoki cím életre hívása (1749), illetve a káptalanon kívüli főesperesi cím felélesztésének kísérlete (1755)58 véleményem szerint mind ebbe a sorba illeszthetők. 1755-öt követően a káptalan tagjainak egymás után bekövetkező elhalálozásával megnyílt a püspök számára a javadalmak adományozásának lehetősége, s ezzel munkatársainak, támogatottjainak megfelelő javadalomhoz juttatására is módja nyílott. Ekkor a korábbi években már komolyabb egyházkormányzati szerephez jutott esperesek, a tiszteletbeli kanonoki „kar” tagjai léptek előtérbe. 1758-ban sor került Lenti István helynök visszavonulására is, helyét az említett esperesek egyike, a nagy tapasztalattal rendelkező Dravec József vette át. A főpásztornak az ebben az évtizedben meghozott személyi döntéseiben kézzelfoghatóan a gyakorlati szempontok érvényesültek: egyház-igazgatási, praktikusan kerületi esperesi hivatalban szerzett tapasztalattal rendelkező személyek kerültek látókörébe, akik ennek megfelelően természetesen a gyakorlati lelkipásztorkodásból is kivették a részüket. A helynöki tisztséggel járó feladatok fokozatos átadása mintegy a személyek tervezett feladatkörükben történő kipróbálására utal. Megemlítendő, hogy párhuzamosan több személy is szerepelt a lehetséges jelöltek között. A szóba kerülő személyek negyvenesötvenes éveikben jártak előtérbe kerülésükkor. Bíró Márton püspökségének utolsó éveiben a kiválasztás hangsúlyai máshová estek. A korábban a káptalanba történő bejutásnál megfigyelhető lelkipásztori és egyházkormányzati tapasztalat szemmel láthatóan háttérbe szorult, a főpásztor döntéseinek mozgatórugóit máshol kereshetjük. Az irányváltás okaként több tényező is szóba jöhet. Gondolhatunk a hosszútávra tervező egyházvezetőre, akinek, miután megoldotta az egyházmegyéje kormányzatának napi gondjait, lehetősége volt „évtizedekre” előre tekinteni, s a tehetséges fiatalok közül a jövő egyházi vezetőit kiválasztani. De hivatkozhatunk az idősödő, bezárkózó, talán egyre gyanakodóbb főpapra is, aki jobban megbízott szűkebb udvari környezetében, mint a „terepen” dolgozó papjaiban.59 A források sajnos nem iga58 Ez utóbbira jelen tanulmányban nem tértem ki. Dravec József kapott mintegy „mellesleg” fehérvári főesperesi kinevezést veszprémi esperesi kinevezésekor. Bővebben lásd Hermann (2011) 94-95. 59 Ez utóbb említett személyiségjegyekre az általam ismert források közül csupán egy kései, 1761-ben keletkezett levél utal áttételesen. Arany József gróf Zichy János feleségéhez, gróf Schmidegg Friderikához Veszprémből, 1761. április 23-án írott levelében utal arra, hogy az „öreg püspököt” Leitner József adonyi esperesplébános hízelkedéssel befolyásolni tudta, s így bújt ki a helynök, Dravec József és a segédpüspök, Koller Ignác által elrendelt vizsgálat alól. MNL MOL P 707 fasc. 282. no 10. 220r-221v. 250
