Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)

Szabadi István: „In casu necessitatis…” A szükségkeresztségról szóló 18. századi rendeletek és a református egyház

„In casu necessitatis...'

körüli korabeli küzdelmek. Például 1771-ben Kállay István szolgabíró körlevelet intézett a szabolcsi gyülekezetekhez, amely szerint el kell mozdítani hivatalából azt a lelkészt, aki ellenzi a bábakeresztséget. körlevelét kiszögeztette a templomok ajtajára is. A Helytartótanács ekkoriban tiltotta meg azt is, hogy református lelkész a keresztelésért úgynevezett stólát, azaz díjat szedjen, azt kizárólag római katolikus papoknak engedélyezték. A türelmetlenségre a másik oldalról is lehet példát hozni: Lévay Bálint debreceni református lelkész 1783 decemberében megbotránkozva jelentette a püspökének, hogy két helybéli bába csecsemőt keresztelt, ezzel megfertőzték a szentséget. Kéri az egyházból való kizárásukat, és a bábái hivataltól való megfosztásukat.

Úgy tűnt először, hogy a türelmi rendelet 9. paragrafusa megoldja a kérdést. Ez magában foglalta, hogy ne zaklassák vagy büntessék a helvét hitvallású bábákat a szükségkeresztség miatt, II. József a bábák általi keresztelést a szülők engedélyétől tette függővé.12 Ugyanakkor problémás esetek még évtizedekig előfordultak,13 s hozzátartozik a konfliktusok lezárásához, hogy a protestánsok 1785-től önálló anyakönyvezési jogot is nyertek (persze tudni kell, hogy korábban is vezettek anyakönyveket). A katolikus, református és evangélikus bábák államigazgatási szempontból egyenlővé váltak. A katolikus bába református házaknál fel volt mentve a szükségkeresztelés alól. Református bába katolikus családoknál majd csak 1802 után vezethetett szülést, a keresztelést kérdését is megoldották, hiszen a református bába számára azt nem tiltja a vallása, hogy a római katolikus szülők gyermekeit megkeresztelje.14 Látható tehát, hogy csak a 19. század elején zárult le a szükségkeresztség kérdésének rendezése (miközben

12 Mályusz (1940) 572-575. Az áthúzott rezolúció-tervezet II. József saját kezű betoldását is tartalmazza („Ich begnehmige das Einrathen der Kanzlei”), utána kabineti kézzel: „Hierinn kann von dem Inhalte des Toleranz- rescripts keinerdings abgegangen und daher auch die Nottaufe der Hebammen nur in so weit als die Eltern fáthúzva: oder derjenige Teil derselben, deren Religion die Kinder nach Verschiedenheit des Geschlechts zu folgen haben, hiezu einwilligan] es gestatten, zugelassen werden.”

13 Például Szentesen 1800 februárjában Szekér Károly Ordinarius physicus (tisztiorvos) figyelmeztette a bábát különféle kötelességeire, többek között arra is, hogy szükség esetén csecsemőt kereszteljen, utóbbit azonban Szalai Pál prédikátor ellenezte. 1801-ben a tiszántúli egyházkerület a Helytartótanácshoz fordult kérve, hogy a bábák ne kereszteljenek. A Helytartó- tanács leiratában közli, hogy a keresztséget minden felekezet a saját dogmája szerint szolgáltatja ki, azaz a bábának nem kell protestáns csecsemőt keresztelnie, de ha katolikus szülő kéri a protestáns bábát, annak kötelessége keresztelni. 1804-ben pesti tanácskozásán még a négy magyarországi református egyházkerület sem jutott közös nevezőre a katolikus csecsemők protestáns bába általi keresztelése kapcsán, így javasolták a kérdés mellőzését. 1805-ben a tiszáninneniek tiltakoztak az ellen, hogy a plébánosok magukhoz rendelik a protestáns bábákat, hogy keresztelni tanítsák őket. Tiszadadán megfosztottak egy bábát állásától, mert református létére evangélikus csecsemőt keresztelt meg.

14 Érdemes megjegyezni, hogy minden vallási tanítás ellenére a Dunántúlon a bábakeresztség a reformátusok között is elő-előfordult, egészen a 20. század elejéig. Lásd Lackovits (1993-1994) 402.

163