Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Szíjártó M. István: A kosellecki „nyeregidő” a 18. század végi magyar politikában
A KOSELLECKI „NYEREGIDŐ” A 18. SZÁZAD VÉGI MAGYAR POLITIKÁBAN nem egyszerűen a rendiség pozícióinak komoly gyengülését jelentette, mert a megosztó vallási ellentéteknek a diéta napirendjéről való végleges lekerülésével megnyílt az út a rendi politizálás átstrukturálódása előtt. A század derekán tartott országgyűlések legfontosabb kérdése már a rendi kiváltságok védelme és az éves hadiadó emelése volt. Közös érdekeik alapján ezen kérdésekben katolikusok és protestánsok képesek voltak együttműködni az uralkodóval szemben. Amikor pedig 1790-ben ismét a diéta napirendjére került a vallási kérdés, jelentősége a közjogi-alkotmányos kérdéseké mellett már csak másodlagos volt a rendek számára. A felekezeti ellentétek nem veszélyeztették már a rendek együttműködését, a magyar rendiség már egyértelműen elhagyta fejlődésének „konfesszionális” szakaszát és az „alkotmányos rendiség” szakaszába lépett. Ha a történelem olyan diskurzus, amelyben rivális értelmezések versengenek, akkor nyilvánvalóan másképpen is lehet látni a 18. századi vallási kérdés, illetve konkrétabban a katolikus egyház helyét Magyarország történelmének formálásában. A másik értelmezés máshol helyezi el a hangsúlyokat, máshol látja a cezúrákat. Joachim Bahlcke német történész tézise szerint Bécs és a katolikus egyház szövetsége, amely a konfesszionalizáció jegyében született, a 18. század első felében még működőképes volt, a század második felére viszont felmondta a szolgálatot. A magyar püspökök ugyanis - amint azt a legjobban a 250 éve meghalt veszprémi püspök, Padányi Biró Márton Enchiridion című könyvével3 kapcsolatos konfliktus mutatja - ragaszkodtak ódivatúvá vált barokk ideáljaikhoz, és útjaik elváltak a Habsburg abszolutizmusétól, amely már nyitottabb és toleránsabb felvilágosult katolicizmusra törekedett egy felekezetileg semleges államrezon érdekeit szolgálva. Bahlcke vélekedése szerint nyílt konfliktusuk az 1764- 1765. évi országgyűlésen tört ki, amikor a magyar püspökök a rendi ellenzék álláspontjára helyezkedtek, majd a század végére a nemzet szabadsága és az ősi alkotmány szilárd bástyájává váltak.4 Múltra vagy jövőre orientált időszemlélet? Jelen tanulmány ezen fenti értelmezésekhez képest egy harmadikkal kíván szolgálni, egy további összefüggésrendszerbe helyezve a 18. századi magyar politika felekezeti konfliktusainak utolsó mozzanatát. II. József halála után került ismét a diéta napirendjére a felekezeti kérdés szabályozása. Jelen tanulmány ezt a diétái vitát kívánja megvizsgálni egy sajátos nézőpontból: Reinhard Koselleck „nyeregkor”-tézisének összefüggésrendszerében elhelyezve. A német történész 3 Bíró (1750). 4 Bahlcke (2005). 9
