Forgó András (szerk.): Az 1712. évi pozsonyi diéta egy ciszterci szerzetes szemével - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 32. (Pannonhalma-Veszprém, 2013)
Forgó András: Az egyházi rend a szatmári megegyezés utáni országos politikában
Az EGYHÁZI REND A SZATMÁRI MEGEGYEZÉS UTÁNI ORSZÁGOS POLITIKÁBAN személyesen volt jelen, ahogy néhány fejedelem is, a többiek azonban már követek útján képviseltették magukat. Ebből több bonyodalom származott. Természetesen a személyesen megjelent fejedelmek elsőbbséget követeltek maguknak a választófejedelmek követei előtt, és ez végül az uralkodó döntése értelmében meg is valósult. De már abból is vita támadt, hogy Ausztria, Salzburg és Bajorország követe lovon kívánta kísérni a császárt a bevonuláskor, míg a többieknek gyalog kellett volna az utat megtennie. Ezt a kérdést is az uralkodó oldotta meg, mégpedig úgy, hogy hordszéken vitette magát a tárgyalóterembe, így mindenki más csak gyalogosan kísérhette. A teremben az ülésrendet a rangsorrend értelmében és a viták elkerülése érdekében a következő módon állapították meg: a császár egy öt lépcsőfok magasságban elhelyezett trónon ült, jobbján Mainz, Bajorország és Brandenburg követével, de ők csak két lépcsőfok magasan ültek. Őket követte az osztrák, a burgund és a salzburgi követ, egy lépcsőfok magasan. Az uralkodó balján Pfalz, majd a többi fejedelem és fejedelmi követ. Trier képviselője az uralkodóval szemben felállított széken ült, egy ferdén felállított pádon pedig Magdeburg és Lübeck követe. A grófoknak és a városi követeknek viszont csak a teremben lévő korláton kívüli állóhely jutott.91 Nem véletlen, hogy a vesztfáliai béke utáni birodalmi gyűlésen ilyen sok rangvitával találkozunk. A béke közismerten a korábbinál lazább függésbe hozta a birodalmi rendeket a császártól. Ez a német történetírásban sokszor túlhangsúlyozott „föderalizmus" azonban nemhogy kiküszöbölte volna, hanem egyenesen felerősítette a birodalomban meglévő hierarchikus viszonyokat. Ehhez társult a hűbéri rendszer továbbélése, mely ugyan az évszázadok során sok változáson ment keresztül, keretei azonban a 18. század közepéig csaknem érintetlenül maradtak.92 Magyarországon az előbb tárgyaltakhoz hasonló praecedentia-viták a 17. század végétől bukkantak fel nagyobb mennyiségben, csúcspontjuk pedig a következő évszázad első évtizedeire tehető. Nemcsak az országgyűlésen, hanem a rendi politika minden szintjén tetten érhetőek, és a korabeli politikai elit egész spektrumát felölelték. Természetesen a vármegyei közgyűlés volt e küzdelmek egyik kiemelkedő színhelye, néhány, Wellmann Imre összegyűjtötte példa pedig jól mutatja, milyen érvek és érdekek csaptak össze e viták során. Zemplén megyében 1718-ban gróf Szirmay Tamás tornai főispán tiltakozott az ellen, hogy Tahy Károly leleszi prépost elsőbbséget követel vele szemben, noha ő a főispáni tisztség mellett még királyi tanácsos is. Tahy pedig hiába egyházi személy, csak a premontrei rend magyarországi helynöke alá rendelt prépost. Szirmay sikerrel járt beadványával, és mint látni fogjuk, az egyháziak egymás közti civakodásában is fontos érv lesz a joghatóság kérdése. 91 Lünig (1719-1720), I., 17. 92 Schnettger (2003), 182,188. 27
