Forgó András (szerk.): Az 1712. évi pozsonyi diéta egy ciszterci szerzetes szemével - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 32. (Pannonhalma-Veszprém, 2013)
Forgó András: Az egyházi rend a szatmári megegyezés utáni országos politikában
Az EGYHÁZI REND A SZATMÁRI MEGEGYEZÉS UTÁNI ORSZÁGOS POLITIKÁBAN az uralkodó elleni általános fellépés jogi biztosítékát.55 Ez természetesen a Habsburg uralkodók értelmezésében 1687 előtt sem törvényesítette a velük szembeni fegyveres felkeléseket, a záradék érvényvesztése azonban azt szimbolizálta az udvar számára, hogy a trónra lépett uralkodóval szemben törvényesen már semmilyen módon nem lehet fellépni. A rendek nem hivatkozhatnak politikai ellenállásukkor egy, a fejedelem felett álló, isteni eredetű és az alattvalók igazságérzete által is értelmezett jogrendre.56 A szatmári kompromisszum talaján álló magyar rendiség természetesen nem fogadta el ezt az értelmezést, és a továbbiakban is megmaradt a tractatus diaetalis megközelítésénél. Az ő szemükben az uralkodót ezután is kötötte a rendi alkotmány rendszere, a koronázás aktusa pedig az örökös királyság korában is ennek kifejezésére szolgált. 1. 3. A koronázás - az uralkodó elfogadásának szimbóluma III. Károly 1712. május 22-i koronázásával kötetünkben önálló tanulmány foglalkozik, ezért az alábbiakban csak abból a szempontból vizsgálom a kérdést, hogy milyen jelentéseket hordozott a magyar rendek politikai értelmezésében a szatmári kompromisszum után történt koronázási aktus. Ennek megértéséhez egy kicsit vissza kell lépnünk az időben, hogy lássuk: hová jutott el a koronázás értelmezése az örökös királyság intézményének első „élesben" történt alkalmazásáig. A bécsi udvar és a magyar rendiség I. Ferdinánd uralkodása óta mást értett királyválasztáson és királykoronázáson. Az örökösödési szerződésekre hivatkozva már Ferdinánd örökös királyságként tekintett Magyarországra, ezért mindent elkövetett annak érdekében, hogy a trónt a primogenitura általános gyakorlatával összhangban ő is elsőszülött fiának, Miksa főhercegnek biztosítsa. Mivel a magyar rendek sem a dinasztikus szerződéseket, sem az uralkodó végrendeletét, de még a váradi békét sem tekintették magukra nézve kötelező érvényűnek, ezért Ferdinánd egy részüket megnyerve, törvényben kívánta biztosítani dinasztiája számára a magyar trón elsőszülöttségi jogon történő öröklését. Ezt szolgálta az 1547. évi nagyszombati országgyűlés V. törvénycikke, mely kimondta, hogy „az ország rendei és karai magukat nemcsak О felsége, hanem örökösei uralmának és hatalmának is örök időkre alávetették az összes rendek és karok annak, ha Magyarországban marad, nem kisebb hűséggel, ragaszkodással és tisztelettel fognak engedelmeskedni, mint magának О felsége személyének."57 Az uralkodó később a magyar tanács egyes tagjainak rábeszélésével a szokásjogba kívánta becsempészni az 55 Haselsteiner (1974), 131-133, felekezeti összetevőire Benda (1970), 420-427. 56 Szíjártó (2005), 202. 57 CIH 1526-1608,192. 19
