Padányi Bíró Márton veszprémi püspök végrendelete 1762 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 31. (Veszprém, 2013)

Testamentaria excellentissimi, illustrissimi ac reverendissimi domini domini Martini Bíró de Padány episcopi Wesprimiensis dispositio. Kegyelmes, méltóságos és főtisztelendő úr, Padányi Bíró Márton veszprémi püspök úr végső rendelkezése

Végrendelet hogy az uradalmi telken élők az urasági rendelésekkel szem­ben engedetlenek, és azokkal szembeszegülnek. Ezért pedig a jog szerint, éspedig királyi parancs értelmében, a megye hatóságának ítéletével mentünk oda, és ezek segítségével, [16] miután azoknak a házait és azok tartozékait, a ráépítette- ket és az irtanivalókat is bírói számítással felbecsültettük, és miután azonnal kétezer forintot, és ami azon felül volt, kifizet­tünk, és miután így ezeket a másfelekezetű embereket mind, és a prédikátort és az iskolamestert erről a helyről elűztük, a falut megszabadítottuk, és miközben a megszentségtelení- tett templomot Szent Ágoston tiszteletére újraszenteltük, és a szükséges szent eszközökkel felszereltük, adózó katolikus emberekkel betelepítettük, és az ő lelki vigasztalásukra kato­likus plébánost és iskolamestert helyeztünk oda." Ezt és hasonlókat, miként néhány arra előkészítettet is, példának okáért amelyet az akatolikusoktól Görgetegen100 vettünk vissza, helyre kell állítani Somogy megyében. Aztán a Zala megyében található Csehin, Prágán, Alsópáhokon101 ugyan helyreállítandó, de már visszaszolgáltatott templomok hirdessék Isten dicsőségét A Somogy megyei Ráksi faluban102 a templomra Isten dicsőségét hirdethetik a püspöki jogok visszaszer­zése és fenntartása érdekében kifizetett számtalan összegek, a velünk szemben mások által felbuzdított és elrendelt bírói eljárások és azok alkalmával a világiaknak irányunkban meg­mutatkozó gyűlölete és üldözése. Itt említhető az a három­ezer forint, amelyet a méltóságos gróf úrnak, Magyarország kancellárjának103 a király nevében tett értesítésére azonnal és hűséges lélekkel a legszentebb [17] fölséges asszonynak, legkegyesebb asszonyunknak az 1757. évben a Poroszország királya ellen fellángoló háború alkalmából lovas renden lévő katonaság felállítása érdekében, illetve ugyanarra a célra az azt követő 1758. évben gyalogos renden lévő katonaság foga­dására felajánlottam104 És három éven keresztül ugyanennek a kancellár úrnak a hasonló felhívására a Szigetvárt őrt álló végvári katonaság élelmezésére hatszáz pozsonyi mérő kevert gabonát, mégpe­dig 1752-ben és 1753-ban négyszáz mérőt, mérőjét 1 forinttal számolva, 1754-ben kétszáz mérőt, mérőjét tisztasága okán 1 forint 50 dénárral számolva Ft Kr áthozva 9. 65850 3800 100 3000 áthozva 10. 6900 1000 700 47

Next

/
Thumbnails
Contents