Vörös és fehér. A vörös és a fehér uralom hátországa 1919 vidéken - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 30. (Veszprém, 2013)
Kerepeszki Róbert: Éberség. Az ellenforradalminak vélt folyamatok „kezelése" a Tiszántúlon
Kerepeszki Róbert Nem meglepő, hogy ez a rekvirálásokból adódó helyzet agresszív ellenhatást szült, amire a legszemléletesebb példával Makó szolgált. A szegedi ellenforradalmi kormánynál tevékenykedő Kelemen Béla a következőképpen rögzítette a naplójában az onnan érkező híreket 1919. április 26-án: „A makói nép megelégelte a kommunista uralmat, egyre nagyobb volt a zúgolódás Vásárhelyi Kálmán hadügyi politikai megbízott ellen, ezért leküldték Anocskai Tóth Béla mészárossegédet, hogy vizsgálja meg a panaszokat. A gazdák végletekig el voltak keseredve a rekvirálások ellen, gyűlést hívtak össze a városháza elé s itt végül agyonverték Vásárhelyit." A makóiak felháborodás és kétségbeesés szülte reakciója azonban a diktatúra kegyetlen bosszúját eredményezte. Kelemen a következőképpen folytatta naplóbejegyzését: „A kiküldött népbiztosok elmenekültek, de megtorlásul különvonat indult Budapestről 30 terroristával és 150 vörösőrrel. Ezek Makón túszokat fogtak, raboltak, majd átmentek Földeákra, Hódmezővásárhelyre, Szentesre és ott borzalmakat keltettek. Hódmezővásárhelyen kivégezték Szlovák István, Rácz Sándor, Gera Ferenc, Meszes Horváth János és Csirkés Varga Ferenc polgárokat, akiket Vásárhelyi megölésével gyanúsítottak. A következő napra virradó éjjelen agyonlőtték Weisz Mihály és Weisz Henrik hódmezővásárhelyi kereskedőket, Havas Henrik mozitulajdonost. Értéktárgyaikat elrabolták és holttestüket Szegvár és Szentes között a robogó vonatról kihajították. "n Az esethez hozzátartozik az, hogy Földeákon a vörös terrorcsapat letartóztatta Návay Iván földbirtokost, valamint Návay Lajost, a képviselőház volt elnökét, akiket Kiskunfélegyházán megállva brutális kegyetlenséggel kivégeztek: a vasútállomás közelében ásott sírgödör széléhez állították őket, beléjük lőttek, majd a haldokló áldozatokat szuronnyal összedöfködték. A prominens személyiségek miatt (is) az eset olyannyira nagy felháborodást váltott ki, hogy gyakorlatilag minden munka megemlítette, ami a két világháború közötti korszakban a Tanácsköztársaságról íródott.11 12 A fentiekben bemutatott eseménysor azért is sokatmondó, mert a vörösterror minden tipikus elemét tartalmazta. Az egyik ilyen észrevehető „módszer" az országszerte alkalmazott túszszedés volt.13 Ennek okait a kommunisták egyik tiszántúli lapja, a Vásárhelyi Proletár a következőképpen „magyarázta" olvasóinak 1919 áprilisában: „A Forradalmi Kormányzótanács elhatározta, hogy részben az eddigi vívmányok biztosítása, részben az ellenforradalom meggátlása és a proletárok védelme céljából azon egyéneket, akik oly színben volnának feltüntethetők, mintha egy esetleges ellenforradalom mozgatói lehetnének: 11 Kelemen 1923. 80-81. 12 Lásd például Gratz 1935., 138., Szabó 1919.182-183., Szőllőssy 1920. 44. 13 A már idézett Kelemen Béla a túszszedés kelet-magyarországi vonatkozásáról a következő példával szolgál: „Beregszászban ötven előkelő urat és nőt tartóztattak le a vörösök. Sátoraljaújhelyre viszik őket, ott egy óránál hosszabb ideig állanak a város közepén levő akasztófa alatt és a tömeg brutális gúnyolódása közepette várták meggyilkoltatásukat. Sok testi és lelki sanyargatás után valamennyien Budapestre kerülnek, ekkor az útközben összeszedettekkel együtt százötvenen vannak." Kelemen 1923. 70. Az országszerte foganatosított túszszedésről számos forrás ad leírást. A már idézettek közül például Gratz 1935.133-136. 50
