A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 29. (Budapest-Veszprém, 2012)
Germuska Pál: Kamaszvárosok? Tatabánya és Oroszlány fejlődési pályája a 20. század második felében
Germuska Pál Kamaszvárosok? Tatabánya és Oroszlány fejlődési pályája a 20. század második felében A városok életszakaszait, különösen, ha olyan fiatal településekről van szó, mint esetünkben, előszeretettel hasonlítják az emberi élet pályájához. Berényi György ekként írt - alig tizenegy évvel a várossá nyilvánítás után - Oroszlányról: „hasonlatos ahhoz a kamaszlányhoz, akit az üzletek kirakata előtt a legújabb ruha- és cipőmodellek, a televízió képernyőjével szemben viszont az óvódásoknak sugárzott mesemüsor bábszínészei ejtenek izgalomba. A gyermekkor jellegzetes vonásai a felnőttkoréval elegyedve jelennek meg a kamasz arcán és lelkü- letén - s ez a felcseperedő város esetében sincsen másként. Nincs éles határvonal, amely jelezné: hol kezdődik a gyermek és hol a felnőtt - illetve: hol végződik a feudális község és hol kezdődik a szocialista város.”1 Az 1960-as években- talán a szovjet és a magyar állampártnak a kommunizmus közeli eljövetelére vonatkozó jövendölésiben bízva - élhetett olyan illúzió, hogy újonnan alapított vagy várossá nyilvánított iparvárosok egy-két évtized alatt utolérhetik a hagyományos városok fejlettségét. Ismét Berényit idézve: „Elkerülve a kapitalista város fokozatát Oroszlány a feudális települési viszonyoktól közvetlenül a szocialista város viszonyai közé lép.”1 2 A kamasz-hasonlat úgy tűnik másoknak is megtetszett, hiszen egy -ugyancsak a várossá nyilvánítás évfordulójára időzített- riportkönyv is ennek segítségével igyekezett a bányásztelepülés fiatalosságát megfogalmazni: a „város nemcsak épülettömböket, kényelmes, fürdőszobás lakásokat, gondozott utcákat, parkokat, fényes kirakató üzleteket jelent, - a város az emberekben is épül. Az emberek építik a várost, az viszont őket formálja. Különösen egy olyan fiatal településen, amelyet már az új társadalmi rend teremtett. Talán furcsának tűnik a megállapítás, hogy Oroszlány tíz év óta naponta újra megszületik, miközben már igazi várossá érve növi ki kamaszkorát.”3 A megyeszékhely szomszédvárost, Tatabányát ekkor legfeljebb már csak városi jogállású településként, illetve megyeszékhelyként lehetett tinédzserkorúnak tekinteni. Mégis, sok vonatkozásban, városi szerepköreiben - Oroszlányhoz hasonlóan - jócskán volt még behoznivalója a térség hagyományos városaihoz képest, legyen szó Tatáról, Komáromról vagy Esztergomról. Rövid írásomban e két közép-dunántúli bányászváros, két szocialista város fejlődési pályáját hasonlítom össze vázlatosan a 20. század második felében, és 1 Berényi 1965: 17. 2 Berényi 1965: 16. 3 Gombkötő - Havasházi 1964: 32. 81
