A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 29. (Budapest-Veszprém, 2012)

Décsey Sándor: Adalékok Tapolca szocializmus kori történetéhez. Válogatás az Magyar Szocialista Munkáspárt Agitációs és Propaganda Bizottságának irataiból

Décsey Sándor: Adalékok Tapolca szocializmus kori történetéhez hangszeres zeneoktatás megvalósításában. Járdányi Pálról oktatási in­tézményt még nem neveztek el.”44 A Bizottság hozzájárult a névfelvételhez.45 Az ünnepségre a zeneiskola új, korszerű épületbe költetésekor került sor 1988. október 21-én.46 Az iskola ma is Járdányi Pál nevét viseli, és kegyelettel ápolja névadója emlékét. * * * Ismételten fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy e tanulmány elkészítésének célja az volt, hogy felhívja a figyelmet egy olyan forráscsoportra, amelyet napja­ink helytörténet-kutatói nem használnak (ki). Bizonyára minden a fentiekben megemlített eseménynek találhatóak ennél részletesebb dokumentumai más irategyüttesekben, a helyi és megyei szervek anyagai között. Ugyanakkor talán érdekes volt megvizsgálni azt, hogy milyen jellegű ügyek jutottak el az akkori kor egyik legmagasabb döntéshozó szervezetéig. Források Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) M-KS 288-22. Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottság Agi- tációs és Propaganda Osztályának iratai. M-KS 288-41. Magyar Szocialista Munkáspárt Agitációs és Propaganda Bizottságának iratai. Hivatkozott irodalom Hangodi László 2007: „Emlékek leszünk. Gyertya és ünnep... ”. Tapolca 1956. (Tapolcai füzetek 34.) Tapolca. Kenyeres Ágnes (föszerk.) é. n.: Magyar életrajzi lexikon 1000-1990. Budapest. http://www.elib.hu/00300/00355/htmi/ABC07165/08454.htm . (Utolsó letöltés: 2012. november 15.) http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/eletrajz/html/ABC06879/0699 . htm (Utolsó letöltés: 2012. november 15.) 44 MNL OL M-KS 288-41.498. őe. 83. 45 MNL OL M-KS 288-41.498. őe. 6. 46 Őri (föszerk.) 2011: 11. 79

Next

/
Thumbnails
Contents