A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 29. (Budapest-Veszprém, 2012)
Cserős Borbála: Új város – új káderek: Várpalota az 1950-es évek első felében. A helyi politikai elit kiépítésének folyamata és forrásai
A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története tág keretet szolgáltat a várpalotai témához, de mindenképpen hasznos keretet adhat a további kutatáshoz. A káder szó magyar kontextusbeli értelmezés- és használattörténete tanulságosnak ígérkezik, és bár egyelőre nem tűnik elválaszthatónak a szovjet mintától, nyilván érdemes a különbségekre is koncentrálni. Fitzpatrick tanulmányában a káder egyszerű és rövid definíciójával találkozhatunk: káderek „azok a kommunisták, akik felelősségteljes adminisztratív pozíciót töltenek be”.36 A következő, napjainkból származó, definíciószerű leírás pedig összefoglalja a problémákat a káderpolitikával és -képzéssel kapcsolatban, illetve a szakirodalom leegyszerűsítő személetét is magán hordozza: „[Ájltalában a kommunista párt által kiemelt fiatal (szak)munkások vagy paraszti származású fiatalok, akik nem a tanult hivatásukat gyakorolják, hanem politikai meggyőződésüknél fogva a kommunista párt bürokráciájában, a pártapparátusban dolgoznak oly módon, hogy létük és megélhetésük is a párttól függ. Emiatt a káderek nem hívei a reformoknak, és rendszerint a mindenkori pártvezetőhöz ragaszkodnak. A káderek a párt számára univerzális személyek, akik bármilyen vezetői poszt vagy posztok betöltésére alkalmasak, amelyekre a párt jelöli őket. Gyakran előfordult, hogy ugyanaz a káder négy-hat különböző fontos munkakört töltött be az államigazgatásban, a kormányszerveknél, a termelésben vagy a pártapparátusban. A káderek a kommunista párt egyik legszélesebb és legjelentősebb bázisát jelentik.”37 Ez a definíció a kutatás folyamán árnyalásra szorul. Az iratokból kiderül, hogy a tanácsi káderek toborzása a kezdetektől fogva problémát okozott a hatalomnak, és bár vizsgálták a káderek párt iránti elkötelezettségét, a párttagság például nem volt minden esetben elvárás. A káderek rendszer iránti hűsége az eddig feltárt iratok tanulsága alapján időről időre - sokszor egyéb személyes konfliktusok kapcsán - megkérdőjeleződött. Rákosi 1947-ben a kádervezetők tanfolyamán tartott előadásában Sztálinra hivatkozva így határozta meg, hogy kit is tekint a kommunista párt kádernek: „A párt káderei: a párt parancsnoki kara... Miután kidolgoztuk a helyes politikai irányvonalat, amely kiállta a gyakorlat próbáját, a párt káderei a párt és az állam vezetés döntő tényezőjévé válnak. Hogy helyes politikai vonalunk legyen, - ez természetesen az első és legfontosabb kellék. Ez azonban még nem elegendő. A helyes politikai vonal nem azért kell, 36 Vö. „Communists in responsible administrative position.” Fitzpatrick 1979: 378. 37 http://server2001 ,rev.hu/oha/oha_browse_lexicon.asp?lang=h&start_char=k (Utolsó letöltés: 2012. november 15.) 36
