A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 29. (Budapest-Veszprém, 2012)
Szüts István Gergely: „A közellátás vonalán támad az ellenség”. A város első hétköznapjai: Várpalota, 1951–1952
Szűts István Gergely: „A közellátás vonalán támad az ellenség" amikor a népgazdasági terv 160 ezer új munkás munkába állítását írta elő.6 A termelésben meghatározott irreális normaszámok teljesítési kényszere miatt az iparban munkáshiány alakult ki, emiatt központilag igyekeztek megszervezni a munkás toborzást. Ez történt Várpalotán is, ahol az 1947-től általánossá váló népességmozgás 1951-től még nagyobb intenzitású lett. A korábban döntően mezőgazdaságból élő három település lakói mellett megjelentek a városba vezényelt vagy toborzott ipari munkások, akiknek többsége pár héttel korábban még szintén a földből élt. Természetesen a helyiek sem lettek egyik napról a másikra bányászok, hiszen többségük kétlakiként műszak után 'továbbra is a földjein dolgozott. A várpalotaiak mellé tehát az ország különböző tájairól, leginkább az Alföldről és Dél-Nyugat Dunántúlról érkeztek olyan családok, akik többsége csak hírből ismerte a nehézipart és a bányát. Az ipari üzemekben dolgozó szak- és segédmunkásokat a város egyes pontjain épülő lakótelepeken és ideiglenes, legtöbbször komfortnélküli szállásokon, társbérletekben igyekeztek elhelyezni. A lakhatás kérdései Várpalotán a legnagyobb problémákat közvetlenül nem a gyors népességnövekedés, hanem az infrastrukturális ellátottság katasztrofális állapota okozta. Ezt a helyzetet a várossá nyilvánítás ténye sem tudta azonnal orvosolni, így 1951 októbere után is gyakoriak voltak a közellátási problémák.7 A hivatalos statisztikából az látszik, hogy az egyesítés előtti népszámlálás alkalmával alig ezer fővel éltek többen, mint 1941-ben.8 A szám ennél azonban jóval magasabb volt, hiszen 1949-es adatsorokban nem jelentek meg azok az iparban foglalkoztatott személyek, akik ideiglenesen vagy még letelepedési engedélyek nélkül tartózkodtak a településen. A háború során megrongálódott és csak lassan helyreállított lakóépületek miatt lakásra várók aránya is ezt bizonyítja. A lakáshiányra jellemző, hogy 1949-ig mindössze egy nagyobb beruházás, a 122 lakásból álló Rákóczi-telep megépítése történt meg. Ez azonban érdemben alig tudott változtatni a folyamatosan növekvő város lakóinak életkörülményein. 6 A Minisztertanács határozata a munkaerőtoborzásról. Szabad Föld 1951. január 10. Közli: Gyarmati 2011: 173. 7 „A városnak nincs egyetlen étterme, mozija, kenyérüzeme és mosodája sem, a kenyeret például Pápáról hordják.” MNL VeML XXIII. 627. a. 2. kötet. 1953. szeptember 26.; „A felsővárosi közkutakból hetek óta nem jön víz.” MNL VeML XXIII. 627. a. 1. kötet. 1952. augusztus 15.; Az utcaseprők korán nem dolgoznak, így sok a szemét és visszatérő probléma az illegális szemétlerakás a házak tövében.” MNL VeML XXIII. 627. a. 2. kötet. 1953. augusztus 21. 8 Az 1949-es népszámlálás alkalmával a három településen összesen 11 065 főt regisztrált, míg a 8 évvel korábban 10 189-et. KSH 1976: 176; KSH 1950: 270. 227
