A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 29. (Budapest-Veszprém, 2012)
Katona Csaba: „ Távolban egy fehér vitorla” – Talabér Gyula balatonfüredi fotói az 1950-es, 1960-as évek fordulóján
A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története Kiállításon Lápvirág, valamit Tél cimü fotóival.16 Pár évvel később, 1943-ban a Masztaba Fotókiállításon bukkant fel a neve. A Hungária MTE Masztaba építészmérnök-csoport fényképező szakosztálya által rendezett kiállításra — innen a furcsának ható név17 - a (József Nádor) Műegyetem dísztermében 1943. november 21-28. között került sor. Itt a kiállítók között egyetlen mezőgazdász hallgatóként lelhető fel az akkor elsőéves Talabér Gyula neve, aki 4. helyezett lett Március, Vitamin és Czigaretta című fényképeivel.18 A II. világháborút követően - végzettsége révén is - mindinkább részt vállalt édesapja sárszegi birtokainak irányításában. Amíg lehetett, tartották a szoros kapcsolatot, 1948 őszén például arra kapott engedélyt, hogy Sárszegről személyesen 136 kilogramm lisztet vigyen haza Balatonfüredié.19 20 21 22 Egy beszolgáltatási lap pedig arról tanúskodik, hogy a birtok után, amely akkor összesen 54 kataszt- rális hold 551 négyszögöl területű volt (ebből szántó 42 hold 1121 négyszögöl), 9652 kilogramm búzát kellett beszolgáltatniuk.'" De a távolból (Füreden lakva, illetve a fővárosba járva az egyetemre) jobbára haszonbérleti szerződések révén tudott megromlott egészségű apja segítségére lenni. 1945-ben például ilyen szerződést kötött a sárszegi birtokra bizonyos Mühllcitner Kálmán helyi lakossal,“1 1949 végéről pedig arra nézve van adatunk, hogy az akkor birtokát képző 18 katasztrális hold 1118 négyszögöl szántót és rétet két istállóval, egy magtárral, három pajtával és mezőgazdasági felszerelésekkel, gépekkel együtt a Nagyrécsei Termelőszövetkezet keretében működő Dózsa György Termelőcsoport nevében bérbe veszi Farkas Lajos gáspárhegyi lakos 1955-ig.““ A korabeli, mind nehezebbé váló helyzetet jelzi, hogy 1949-ben Talabér Gyula ekkor már Galambokon élő szülei ingatlanjaira végrehajtást róttak ki 1949 tavaszán.“3 Ezekben az években a család több ízben is arra kényszerült, hogy a Csók utcában ideiglenesen szállást adjon másoknak. így Hirmann István „szerszámkészítő” és ugodi születésű felesége élt náluk augusztusig.24 A tolnai sváb származású, 1877-ben Vácott 16 A fotók hátán fennmaradt feliratok tanúsága szerint (K. Cs.). 17 A masztaba arab szó, rézsüs falú, téglából vagy kőből épült, kamrákra osztott sírépítményt jelent. Is Masztaba 1943: 9. 19 Szállítási igazolvány Talabér Gyula számára. Zalasárszeg, 1948. október 8. 20 Talabér Gyula beszolgáltatási lapja, 1948-1949. 21 Míihlleitner Károly felülvizsgálati kérelme a nagykanizsai járásbírósághoz a Talabér Gyulával kötött haszonbérleti szerződése tárgyában. Zalasárszeg, 1947. december 29. 22 Haszonbérleti szerződés Haspel Pálné, Talabér Gyula és Marton József, valamint Farkas Lajos között. Zalasárszeg, 1949. december 8. 23 Végzés az idősebb Talabér Gyula és felesége, Kenyeres Mária ingatlanjainak terhére kirótt végrehajtásról. Budapest, 1949. május 19. 24 Hirmann István és Hirmann Istvánné kijelentkező szelvénye ideiglenes lakóhelyükről. Balatonfüred, 1949. augusztus 2. 166