A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 29. (Budapest-Veszprém, 2012)

Katona Csaba: „ Távolban egy fehér vitorla” – Talabér Gyula balatonfüredi fotói az 1950-es, 1960-as évek fordulóján

Katona Csaba: ,, Távolban egy fehér vitorla " 2. Az Agnes-villa napjainkban (Balatonfüred, Csók u. 15., egykor: Csók u. 6.) E gondolatok jegyében az alábbiakban arra vállalkozom, hogy felvillantsam a Balatonfíircden élő Talabér Gyula fájdalmasan rövid életének egy szakaszát, illetve fényképei segítségével megidézzem a település (amely ekkor még nem város, ezt a rangot csak 1971-ben nyeri majd el) akkori hétköznapjait. Talabér Gyula apai ágon középnemesi családból származott, nemesi elönevük kisgeresdi és felsőszopori volt. Kisgeresd egykor Sopron vármegyéhez tartozott, ma már Vas megyéhez, 1928 óta Nagygercsd része. A ma Győr-Moson-Sopron megye területén található Fel(ső)szopor, ahonnan a másik nemesi elönév eredt, 1950 óta Újkér része. A család eredetét mutatja, hogy az 1819-ben itt elhunyt Talabér Lászlónak birtokai voltak helyben és a ma már szintén Újkérhez tartozó Makkoshetyén7 (ez utóbbi 1928-ban olvadt be Alszoporral együtt Felszoporba). 7 MNL OL E 156. Fasc. 85. No. 7. 163

Next

/
Thumbnails
Contents