A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 29. (Budapest-Veszprém, 2012)
Horváth Sándor: Sztálinvárosi mítoszok
A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története identitásképző tényezőjévé vált. A „bőség-mítosza” fontos szerepet töltött be a város kulturális életét megjelenítő propagandában, nem utolsósorban azért, hogy bizonyítsák: egy „szocialista városban” jobban élnek az emberek, mint a „kapitalizmusban”.71 Az állam nem adminisztratív rendszabályokkal, hanem elsősorban anyagi javakkal (magasabb bérek, több lakás) ösztönözte az embereket arra, hogy a „szocialista városokba” költözzenek. A Sztálinvárosba költöző emberek egy része társadalmi emelkedésként élte meg azt, ami vele az ötvenes évek elején történt. Persze az eltérő életutak eltérő szemléleteket eredményeztek, és azok az értelmiségiek, akik csak „átmeneti helyként” tekintettek az épülő városra, 1954- ben a gyár megindulásával, és a város beruházási keretének csökkentésével párhuzamosan távoztak, többnyire visszatértek Budapestre.72 Az ő emlékeikben sztálinvárosi életük gyakran csak „közjáték” volt. Az országos közvéleményt az értelmiség ezen csoportjai - érthető okokból - nagyobb mértékben befolyásolták, mint a városban maradók, ezért könnyebb volt elhinteni azt a köztudatban, hogy Sztálinváros mindenféle szempontból vakvágány, lakói pedig szegények. Még akkor is, ha ezt a városban maradók és az oda költözni szándékozók nem biztos, hogy így érezték.73 Nőtt és tervezett város: Weiner Tibor főépítész városa A „szocialista város” tervezhetőségének mítosza a nőtt és tervezett város közötti különbségtételre épült.74 Ezek szerint egy tervperiódusban (adott esetben az első ötéves terven belül) létrehozható egy olyan lezárt alkotás (város), amely az adott időszaknak megfelelő egységes és merev építészeti elképzeléseket fejezi ki. Ugyanakkor már 1959-ben a város főépítésze, Weiner Tibor is elismerte, hogy: 71 Ehhez hasonló folyamatot figyeltek meg Stalinstadtban és Magnyitogorskban. Kotkin 1995: 198-237; Vogel 1999. 72 Az értelmiség 1945 utáni helyzetére jellemző volt az újabb értelmiségi konjunktúra, az új túltermelési hullám és a szellemi pályák eltömegesedése. Az 1945M6-ban, majd 1948 után elbocsátott régi értelmiségiek közül az itthon maradtak többsége néhány év után visszakerült a szellemi pályára. Hajdú 1981; Andorka 1982: 64-68. 1945 után megváltozott az értelmiség szociális és szakmai összetétele, a társadalomban való elhelyezkedése: az értelmiség fogalma új tartalommal telítődött. Erről bővebben: Huszár (szerk.) 1978; Horváth 2000; Majtényi 2000. 73 Persze a városból távozó értelmiségiek Sztálinváros-képe sem homogén, de túlzás volna azt állítani, hogy Sztálinvárost „városnak”, lakóit pedig „városiaknak” ábrázolnák emlékeikben. 74 Weiner 1959: 37. 148
