A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 29. (Budapest-Veszprém, 2012)
Horváth Sándor: Sztálinvárosi mítoszok
A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története sztálinvárosi magasépítést végző 26. sz. Állami Építőipari Vállalat főmérnöke és Tevan Zsófia, a női építkezés vezetőjének alakja mind a mai napig a nők által képviselt magas fokú szakértelem képviselőjeként jelennek meg a visszaemlékezésekben és a nőtörténeti-irodalomban.64 A sztálinvárosi nők egymással ellentétes ábrázolása az elbeszélésekben azt a funkciót is betöltötte, hogy a várost a hagyományosnak tartott nemi szerepekből fakadó normák alóli felszabadulásként is ábrázolták. Ez annak az elbeszélésnek a kontextusába illeszkedett, amely szerint a Sztálinvárosba bevándorlók - kiszakadva a közösségi ellenőrzés alól - új normák szerint éltek. Ezzel ellentétes volt az a közvélekedés, miszerint a városban jó munkát és szállást csak ismerősök segítségével lehetett kapni. „Berci bácsi” a „visszaemlékező novellában”, mint Mara „földije” jelenik meg, aki „majd szerez jó szállást”. A sztálinvárosiak esetében az állami újraelosztás felemás módja a protekció szerepének hangsúlyozásában jelent meg, és igen fontos alkotóelemévé vált a városi beilleszkedésről szóló történeteknek.65 Mara persze csak egy zsúfolt női szállásra kerül be, ahonnan amint csak lehet, elmenekül, és mint az első építők közül sokan, a faluban vesz ki albérletet. Az épülő százlábú híd „szörnyeteg csontvázának” árnyékában a házinéni felügyelete alatt „új életet” szeretne kezdeni - a novella szerint. Az „új élet reménye” szintén újra és újra visszatérő frázis a Sztálinvárosba költözőkről kialakult sztereotípiákban. A „lehetőségek hazájának mítosza” Sztál inváros képében annyira erős hatású volt, hogy még a Kiskrajcár című, 1953-ban készült film története is erre épült. A film főszereplője Garas Juli, egy „árva lelenclány”, aki falujából volt gazdája elől menekül Sztálinvárosba, amely mint „valami nagy kohó magába olvasztja a jót és a rosszat”. A város társadalmának ábrázolásában a „kohómetafora” Sándor András 1959-es írásában is jelen van, aki többek között a film forgatókönyvének „nyersanyagát” szolgáltatta (Palotai Boris és Thurzó Gábor mellett). Juli egy toronydaru megmentése után a Madarász-brigád megbecsült tagja lesz, majd a városban rátalál a szerelemre is, és a múlt visszahúzó erőinek (ami egy kulákfiú alakjában jelenik meg) legyőzése után ifjú feleségként beköltözhet új, fürdőszobás lakásába.66 A filmben számos olyan mítosz megjelent, ami valószínűleg nagymértékben befolyásolta a Sztálinvárosról kialakult köz- és magánbeszédet. A hivatalos propaganda a filmben a szocialista realizmus „valóságábrázolásának” látványos sikerét ünnepelte, míg az emberek egy része - még akkor is, ha a film az alkotók szándékaival ellentétben nem szakított a sematiz64 Vámos 2000; Interjú V. Tiborral. 65 B. János visszaemlékezésében (2001. március) is első helyen említi, hogy „falubeli protekció” révén jutott apja Sztálinvárosban munkához és lakáshoz. Interjú B. Jánossal. 66 Kiskrajcár (1953). Rendezte: Keleti Márton; Szilágyi 1992: 259-266. 146
