Az Esterházy család cseszneki ága - Források és tanulmányok az Esterházy család cseszneki ágának történetéről I. - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 28. (Veszprém, 2013)
Boross István: „Proventus Sylvae Bakony" - Erdőhasználati formák a cseszneki uradalom területén a 18. században
Proventus Sylvae Bakony' ennek utána mai napiul fogva senki tizenkét idest 12 forint büntetés alatt és kárnak megtevése alatt fsak egy szál vesszőt is mettszeni vagy vágni any- nyival más akármely fát lerontani nem engedtetik." Azután az 1767. évi kiegészítés tilalmazza az erdei legeltetést is: „Sőt semmi marhákott Kisasszony nap [szeptember 8.] után azon erdőben béereszteni meg nem engedtetik kivevén az három nyári holnapot." Azért szokták az őszi időszakban a legeltetést tiltani, mert ilyenkor kevesebb a fű, így az élelmet kereső jószág nagyobb kárt okoz az erdő fáiban. Végül az újonnan hozzátett 6. ponttal további szigorítás következik az erdővel élés lehetőségeiben: „Kemény parancsolatt alatt tiltatik Csetényi Helységbélieknek, hogy ennek utána Senki legkevesseb irtást ne tegyen az Urasság hire nélkül, sőt a ki ennek előtte felvett is akár mely darabot, és ekoráig ki nem irtott, más akárki jelentvén magát az Uraság Tisztjénél annak engedelmével szabadon irthattya. Ezeken kívül pedig fönt maradván az Méltóságos Uraságh dispositioja és tellyes hatalma." A szövegből kitűnik, hogy külön engedélyhez kötötték az erdőirtást,27 sőt a már engedélyezett, de végre nem hajtott irtásokat is újra elbírálta a tiszttartó, valamint ettől kezdve minden más erdei haszonvétel csakis a földesurat illette meg. Esterházy IV. Dániel 1750-ben a gyirótiaknak cser, tölgy- és bükkfán kívül a faizást szabadon engedélyezte. Ugyanakkor épületfát csak a tiszttartó engedélyével vághattak. Majd 15 évvel később Esterházy V. Imre (a generális) Kenyéri pusztán már teljesen eltiltja a gyirótiakat a faizástól 12 forint büntetés terhe mellett.28 Hasonlóképpen korlátozó jelleggel Csesznek 1761. évi urbáriumában Esterházy Gábor a tűzifa gyűjtésére külön erdőrészt jelölt ki, az épületre való fáért pedig a tiszttartónál kellett jelentkezni, aki „cédulaadással" jelölte meg a kivágható fákat.29 A második generációs telepítések kontraktusai30 is az erdő hasznának fokozott földesúri jog alá vonását tükröző elemeket mutatnak. Már a szokásos 3 éves adó- és szolgálatmentesség idejére is korlátozták a lókútiaknak és a borzaváriaknak az uradalmi erdőben való faizását, bár a letelepedéshez elengedhetetlen irtást a földesúr engedte, sőt elvárta. Az uradalom területén a kornak megfelelően kétféle erdőt különböztettek meg: az uraság erdejét és a paraszti földközösség osztatlan erdejét, azaz a falu határában lévő azon erdőrészeket, amelyekkel a lakosok szabadon élhettek. Például Borzavár 1761. évi telepítési szerződésében ez áll: „A fáézással szabad lészen ugyan magok határában, de a közönséges Bakonyon csak ... a' méltóságos uraság tisztjei fogják nékik kimutatni..." azokat a fákat, amelyeket kivághatnak. Ugyanakkor sem Réde, sem Sikátor nem rendelkezett „magányos különyös" erdővel, de tűzrevaló fájuk mégis volt elegendő, mert szabadon gyűjthettek az urasági erdőben, épületfát pedig a „cseszneki Bakonyrul" hordhattak.31 Az erdőgazdálkodás kezdetei - erdőélés és erdőművelés Az erdőtörténettel foglalkozó kutatók32 a magyarországi erdőgazdálkodás szempontjából a Mária Terézia által kiadott erdőrendtartást (1769) és természetesen az úrbérrendezést tartják a fordulópontnak. Az erdők megkezdett allodizációjának folyamata az Urbárium bevezetése révén teljesedhetett ki. Ez a változás jelentős hatással volt az erdőhasználat átalakulására, az „erdőélés"-1 a 18. század végére felváltotta az erdőművelés. Már nemcsak a kamarai, hanem a világi és egyházi nagybirtokokon is megjelent a modern erdőgazdálkodás. A paraszti erdőhasználati lehetőségek az uradalmi erdőkben is beszűkültek. A Mária Terézia-féle, Magyarország területére érvényes erdőrendtartás az uradalmak részére gyakorlatilag csak ajánlás33 volt, amely nem kötelezte a birtokosokat saját erdőrendtartás megfogalmazására. Egyes nagybirtokokon már a 18. században sor került uradalmi erdőrendtartás kiadására.34 Azonban mostanáig a cseszneki uradalomra kiadott erdőrendtartás nem került elő. Úgy tűnik ennek az uradalomnak az erdőhasználatát a jobbágyokkal kötött szerződések, urbáriumok, a birtokigazgatás során keletkezett egyedi szerződések, konvenciós levelek és a szokásjog határozták meg. Az előadás címének első felét a fennmaradt uradalmi számadáskönyvek borítólapjainak felirata ihlette. A 'proventus' latin szó jövedelem, haszonjelentéssel bír, eredője pedig a „Bakonyerdő". Az erdöszámadásokon azonban szerepel még egy fontos elem a Bakonyerdő jelzőjeként: 'communis'. Jelentése: közös, közönséges, nyilvános. Az iratokban a Köz-Bakony, Közönséges Bakony(erdő) kifejezésekkel találkozhatunk, így fordították magyarra a 'communis Sylva Bakoniensis' szókapcsolatot. A számadások tartalma nyilvánvalóvá teszi, hogy e fogalom alatt valójában az urasági erdőt értették, azt az erdőterületet, amelynek javait birtokosai a mindenkori földesurak élveztek, egyes haszonvételeit meghatározott feltételekkel, ellenszolgáltatás fejében átengedték a jobbágyaiknak, illetve 87
