Az Esterházy család cseszneki ága - Források és tanulmányok az Esterházy család cseszneki ágának történetéről I. - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 28. (Veszprém, 2013)
Szabó Imre:Sárosdi Esterházyak a magyar vadászéletben
Szabó Imre Sárosdi Esterházyak a magyar vadászéletben A levéltári, történeti kutatások egyik legösszetettebb, de mégis kevés használható adatot nyújtó része a vadászattörténet, az összetettségét a természettudomány és a társadalomtudomány esetenként egymástól nehezen szétválasztó területei adják. A kevés adat részben a háborús károkból, részben abból adódik, hogy a kutatott családon, tájrészleten, területen belül készültek-e személyes, vagy a gazdasági élet részét képező szakmai feljegyzések. Kutatásaim során hasonló volt a helyzet a sárosdi Esterházy család tagjainak vadászati tevékenységével, akik 1945-ig jelentős helyet foglaltak el a magyar vadászéletben. id. Esterházy László Idősebb Esterházy VI. László (1857-1942) tevékenységével vadászattörténelmet írt. A 19. század utolsó évtizedeiben Zichy Jánossal közösen ők honosították meg az őzet a Velencei-tó északi része és a Duna közötti jelképes vonaltól déli irányban húzódó mezőföldi területeken. Az 1890-as években Sárosdon a fácánosba, Zichyújfaluban pedig egy új építésű vadaskertbe 30-35 nemes vad: bakokból, sutákból és gidákból álló csapat került. 1891 és 1898 között mind a fácános, mind a vadaskert kerítését egy helyütt kinyittatták, ahol kibejárhattak az őzek, majd egy idő után elszéledtek az alföldies síkon. Az őzhonosítás sikeresnek bizonyult, mert 1943-ban közel 2500 példány élt ezen a mezőföldi részen.1 Egy terület vadállományának egyik értékmérője a kézre kerülő trófeák minősége. Magyarországon 1925-től rendeznek trófeabírálatokat, ezen időponttól 1945-ig ezen az őzzel honosított területen 1 arany, 7 ezüst és 11 bronzérmes agancsot Glatz Oszkár festménye a Velencei Vadásztársulatról, megjelölve id. Esterházy László
