Céhládától az adatbázisig. Új utak és eredmények az ipartörténet kutatásában - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 26. (Veszprém, 2012)

Czetz Balázs: Egy utópia története

Czetz Balázs történt. A víz december 23-án reggel 3 órakor tört be. A vízhozam folyama­tosan növekedett, hamarosan elérte a 8-10 m3-t, amelyet a rendelkezésre álló szivatytyúkkal már nem tudtak ellensúlyozni és a bánya teljesen elúszott. Ekkor a szakértők egy része már a bánya feladását javasolta, mások viszont szovjet tanácsadók segítségével elkészített víztelenítési terv alapján 80 nap alatt akarták újra termelővé tenni a bányát. Végül a balinkai bányában a termelés csak 1953 júniusában indult meg újra. Előtte, a kármentesítésen és a vízkiemelésen kívül más tevékenységet nem végeztek. 1964-ben ismét vízbetörés történt, melyet a Dunántúl jelentősebb üzemeinek összefogása következtében sikerült ugyan meg­fékezni, mégis hatalmas károkat okozott.11 A bánya termelése az 1950-es években az évi 200 ezer tonnát sem érte el, a ’60-as években sikerült a szénkitermelést 500 ezer tonna közelébe feltornászni, de a bányanyitáskor meghatározott napi 2000 tonnát, azaz évi 700 ezer tonnát soha nem érték el.12 Tekintve, hogy a balinkai barnaszénnek magas a kéntartalma és alacsony kalóriaértékű, főleg erőmüvekben hasznosították. 2004-től a Magyar Villamos Müvek semmiféle szénalapú elektromos áramot nem vett át, az erőmü­vek bezártak, a bányák feleslegessé váltak. A balinkai bánya 2003. április 18-án befejezte a termelést, ekkor mintegy 400 munkahely szűnt meg.13 Az épülő mintabánya mellé egy új bányászvárost is álmodtak a politikai dön­téshozók. Az eredeti célkitűzések szerint Bodajknak a Bakonyalján lévő kis falu­nak, az első ötéves terv végére egy virágzó bányászvárossá kellett volna válnia. A városiasodás felé vezető úton elsőként a lakosság számot duzzasztották fel. Lakosságszám a népszámlálási adatok szerint'4 Terület (ha) népesség 1949 1960 1966 Bodajk 2899 2570 4068 4223 A létszámnövekedést - jellemző módon - nem követte az infrastruktúra pár­huzamos fejlesztése. A lakosság összetétele is megváltozott, jelentős arányt kép­viseltek a munkájuk miatt a faluban letelepedő, de oda semmilyen módon nem kötődő emberek. Az 1951. évi 1. számú törvényerejű rendelet 3.§-a rendelkezik az ország te­lepüléseinek osztályba sorolásáról. Három kategóriát különböztettek meg. Az el- * 12 13 14 "Pera, 1970. 47-49. 12Pera, 1970. 28. sz. melléklet. 13 Bezár a balinkai szénbánya. Magyar Nemzet online 2003. február 20. (letöltés ideje 2011-02-16). http://www.magyamemzet.com/portal/129393 . 14 Hantos, 1970. 644. 346

Next

/
Thumbnails
Contents