Céhládától az adatbázisig. Új utak és eredmények az ipartörténet kutatásában - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 26. (Veszprém, 2012)

Sütő István: A bútorfestő és fafaragó Sütő család népművészeti tevékenységéről és történetéről

Sütő István

vari cselédekkel és mester emberekkel és azok között most Gáltőn lakó hagymást Sütő Kozmával együtt.""

Szépapám mind a négy fia, István (harmadik), Sándor, Lajos és Károly, eltanulja a mesterséget, és csak Sándor döntött úgy idővel, hogy nem folytatja a bútorfestő-asztalosságot.

Harmadik István, mivel süket-néma volt, nem dolgozott önállóan, hanem testvéreinek segített be, a kész bútor festésével. E mellett készített táj- és arcképeket is, melyek ugyancsak tehetségét bizonyítják.

ilyenformán tehát a XIX. század 60-70-es éveiben, a tulipános bútorok „virágzása” idején, Vargyason az akkor már elhunyt Sütő Józsefnek (negyedik) három fia és öt unokája látta el Erdővidék falvait festett bútorral. A Sütők tevékenységét egészítette ki még az ugyancsak vargyasi módra dolgozó Pulu István Felsőrákoson." írja dr. Kós Károly.12

A vargyasi unitárius egyház 19. századi anyakönyveit tanulmányozva derült fény arra, hogy a Sütők családfája abban az időben sokkal terebélyesebb volt annál, mint amit dr. Kós Károly közzétett könyvében (olyannyira, hogy a teljes kiegészítés már egészen más formátumot igényelne). Ez szerintem azzal magyarázható, hogy dr. Kós Károly csak a családi hagyomány őrzőit tüntette fel családfánkon. Mégis érdekes volt azzal szembesülni, hogy a Sütő család hajdanán mennyire népes volt. A szép számú Sütő családokban az átlag gyermek-születési szám hét, nyolc volt. Jelentős részük elhalt kisgyerekként, a lányok férjük után új nevet kaptak, a fiúk közül többen elköltöztek a faluból, másik nagy érvágás a családon pedig az I. világháború, melyben öt Sütő esett el.

Alapgyalu 1830-ból (második Sütő István munkája)

"Vargyasi, 1913. 12 Kós, 1972.

308