Céhládától az adatbázisig. Új utak és eredmények az ipartörténet kutatásában - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 26. (Veszprém, 2012)
Kemecsi Lajos: A hagyatéki leltárak ipartörténeti tanulságai
A HAGYATÉÁKI LELTÁRAK IPARTÖRTÉNETI TANULSÁGAI jellemző az a probléma, hogy gyakorta komoly feladat a szereplő megnevezések értelmezése, konkrét tárgyhoz, eszközhöz, szerszámhoz rendelése. A leltárak segítségével a múzeumokban felhalmozott reprezentatív műtárgy gyűjtemények - számos esetben teljes műhelyek, kézműves hagyatékok - alapján kidolgozott vizsgálatok is pontosabb képet mutathatnak.13 Ezen a téren még igen komoly lehetőséget kínál a forráscsoport a kutatók számára. A hagyatéki leltárakat felhasználó kutatók minden esetben utalnak a leltárak megbízhatóságának kérdésére.14 A kézműves mesterségeket/iparokat kutatóknak minden esetben érdekes a szerszámkészletek változásainak feltárása. A különböző korból származó leltárak alkalmasak az ilyen jellegű elemzésekre is. Egyes iparágak esetében így vált kimutathatóvá, hogy a legnagyobb változást az új energiaforrások eredményezték.15 A hagyományos emberi erőt felváltó elektromos áram működteti már a 20. század második felében általánosan pl. a kovácsoknál a fűjtatót, más iparosok műhelyeiben az esztergát, fúrót, esetleg a fűrészt. Az évszázadokkal korábbi eszközkészlet és a recens anyag összehasonlítására esetenként ideális források a hagyatéki leltárak. A különböző hagyatéki becsük jelentős százalékban azonban csak szűkszavú közléseket tartalmaznak az elhunyt mester (vagy özvegye) szerszámaira. Legtöbbször csak egy becsült értéket adnak meg a szerszám mindenestől tételnél. Előfordul, hogy a „mesterséghez tartozandó szerszámok licitá- cióképpen eladottak?', szinte kiemelve a hagyaték egyéb elemeitől. A hagyatéki leltárak között azonban található olyan is, amely az összes hagyatéki vagyontárgy között részletesen felsorolja a műhely teljes berendezését és szerszámkészletét is. Általánosan megállapítható, hogy a szerény kereslet nem tette szükségessé a műhelyek felszerelésének bővítését és a jövedelmeiket inkább ingatlanba fektették az iparosok. A különböző területről származó inventáriumok összevetése, igazolja az egyes mesterségek eszközkészletének egységességéről írottakat. így például az Alföldről a 19. század első évtizedeiből származó bognármesterek hagyatéki leltárai nem tartalmaznak egyedi, a dunántúlitól eltérő szerszámokat. A 18. századi kovács leltárak között is szerepelnek részletesebb összeírások, melyeknek részét képezik a használt eszközök is. Ismeretes olyan kézműves hagyatéki leltár is, I3Gráfik, 1992a. 14 Nyilvánvaló, hogy a hagyatéki és vagyonleltárak soha nem teljesek. A hiányzó tárgyak vagy tárgycsoportok nagy mennyiségű leltáron végzett kvantitatív elemzéssel kimutathatóak és megfelelő módszerek alkalmazásával az így jelentkező bizonytalanságok kiküszöbölhetőek. A régebbi, 18. századi leltárakból szegényesebb tárgyi ellátottság állapítható meg, azonban a korszak elején készült leltárakra országosan jellemző, hogy az összeírás sokkal esetlegesebb volt a későbbi időszakhoz viszonyítva. A kiválasztott korszakra vonatkozó leltárak segítségével kimutatható, hogy a háztartásokban/műhelyekben megtalálható tárgyak száma között óriási különbségek vannak. Benda, 1989a, 1989b, 1992; Szilágyi, 1978; Granasztói, 1998. 27; Nagy, 2004. 113-120. 15 Vö. Kemecsi, 2009. 207
