Céhládától az adatbázisig. Új utak és eredmények az ipartörténet kutatásában - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 26. (Veszprém, 2012)
Gyulai Éva: Szabómesterség és céhes ipar a 16-18. századi Északkelet-Magyarországon
Gyulai Éva miskolciak a régió egyik vezető kézműipari és kereskedelmi központja, az ekkor már török uralom alatt nyögő Eger szabóinak szabályzatát vették át.17 Kiváltságuk megújítása egy olyan időszakban, amikor a gazdasági élet hanyatlása, sőt létbizonytalanság jellemezte a miskolci viszonyokat is, valószínűleg annak jele, hogy céhen kívüliek is megjelentek velük szemben, mivel ez a foglalkozás nem kívánt tőkeerőt, műhelyt, jelentősebb befektetést. Egy 1680 körüli adójegyzékben Böször[ményi] Szabó Mihályról, akinek semmiféle vagyona nem volt, azt jegyezték fel, céhen kívüli (extra caeham).18 A szabó céh már 1624-ben protestált a vármegye előtt a miskolci céhen kívüli szabók ellen (az céhhez nem tartják magokat), s privilégiumuk értelmében büntetést kívántak rájuk kiszabni.19 Az egri szabók legelső céhlevelüket még a középkorban, 1455-ben nyerték földesuruktól, Héderváry László egri püspöktől, majd 1524-ben, 1550-ben és 1634-ben is megerősítették az egri püspökök. A középkori kiváltság tiltotta a posztónyírők és szabók céhen kívüli működését, csak az urasági szabóknak engedte, hogy uruknak és familiárisaiknak ruhát varrjon. A céh joga volt a mesterséggel kapcsolatos ügyekben való bíráskodás, a mesterek belépéskor fizetéssel és mesterebéddel tartoztak. Az egri püspökök megszabták a céh, mint vallási társulat működését is (úmapi és Úmap nyolcadán tartott körmenet, énekes misék mondatása). Várdai Pál egri püspök 1524. évi megerősítésében megtiltotta az egri vár kapuőreinek, hogy szabómesterséggel foglalkozzanak, s a posztónyírést és szabóságot is csak külön-külön gyakorolhatták a mesterek. A megerősítés a céh hatáskörébe adta a legények „elosztásának” jogát is, hogy a szegényebb szabók is kaphassanak segítséget. Oláh Miklós püspök 1550. évi, a korábbi privilégiumokat tartalmazó oklevelében az egri szabók kérésére beiktatta azt a jogot is, hogy az egri szabók halálos ágyukon rendelkezhetnek mesterségük felségükre, fiukra vagy lányukra való örökítéséről. Különösen figyelemre méltó annak a máshol a korban ismeretlen kiváltságnak engedélyezése, hogy az egri mesterek vakság vagy más nyomorúság miatti képtelenségük esetén, szabadon eladhatták mesterségüket egy másik szabónak vagy posztónyírőnek. Az iparszabadság egyik kora csírája a céh vei szemben egyéni rendelkezésnek engedte át a tagság és műhely átruházását, igaz, csak különleges esetben.20 Az egri céhprivilégium átvételét minden bizonnyal egyrészt az indokolta, hogy Eger már a középkor óra regionális gazdasági központ volt, s ezt a funkcióját részben a török uralom alatt is megtartotta, másrészt az egri céh ősisége magyarázza, hiszen a kassai mellett az egri volt a legkorábban alapított céh a régióban. Bár a kiváltság földesúri joghatóságtól származott, az 17 Gyulai, 1998.294-295. 18 BAZmL IV. 1501/b XXI. IV. 70/A-l. 19BAZmL IV. 501/a 4. köt. 530. p. “Balassa, 249-250. Az 1524. és 1550. évi megerősítés a Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményében. 152
