Szűts István Gergely: A műhelytől a szalonig. A Herendi Porcelánmanufaktúra a Monarchia idején - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 24. (Veszprém, 2011)
IV. A porcelánmanufaktúra újjáalapítása és az első évek nehézségei - A tanoncoktatás ötlete
a cserépkályha készítés jelentené. A 20-30 tanoncot egy erre a célra létesített és megfelelően felszerelt tanoncotthonban helyeznék el, ahol egy felügyelő - Farkasházy (Fischer) tervei szerint leginkább egy rokkant tiszt-, egy szakácsnő, egy takarítónő és egy házmester gondoskodna róluk. Ez az alapvetően sévres-i mintára épülő modell végül a vállalat pénzügyi kondíciói miatt ebben a formában nem valósulhatott meg. A terv útjában álló legfőbb akadály, ahogy számos esetben, így most is a hazai ipart, azon belül pedig különösen a porcelánipart jellemző folyamatos tőkehiány volt. Flitelezők és célzott támogatások nélkül ugyanis egy ilyen szakágban nehéz lett volna saját erőből jól prosperáló vállalkozást életben tartani. A tanoncképzéshez szükséges támogatások megszerzése sem ment könnyen, hiszen az oktatásba fektetett pénz nem számított rövid távú befektetésnek. A külföldi tapasztalatok alapján általában öt év kellett ahhoz, hogy egy segédből megfelelő tudású szakember válhasson. Természetesen ezt követően is szükség volt legalább ennyi időre, hogy rutinos, a szakmájában elismert mesterként kamatoztathassa tudását. Bár tervei több bizonytalanságot és csak hosszú távon való megtérülést ígértek, szakmai és közéleti tapasztalatainak köszönhetően végül mégis sikerült hitelezőket találnia. A párizsi világkiállításra beadott kérvénye után nagy örömére tehát a tanoncoktatás terve is támogatásra talált a Kereskedelem- és Iparügyi Minisztériumban, és hamarosan fél éves rendszerességgel kezdték folyósítani a megítélt összegeket. Farkasházy (Fischer) Jenő programjában tíz-tizenöt, a minisztériummal kötött szerződésében pedig 16 tanonc oktatására és alkalmazására tett ígéretet, azonban az előre nem látható gazdasági nehézségek okozta munkahiány, valamint a diáklétszám alakulása miatt ezt csak nehezen tudta teljesíteni. Emiatt 1899 szeptemberében a minisztérium a segély felfüggesztését is kilátásba helyezte.48 A minisztériumnak címzett válaszlevelében Farkasházy (Fischer) — szándékai komolyságát bizonyítandó — beszámolt a megkezdett munkáról, az újonnan kialakított tanoncotthonról és az ellátásukra felfogadott gazdasszonyról is. A tanoncokkal kapcsolatban kifejtette, hogy sem a balatonfüredi szeretetházból, sem a marosvásárhelyi kereskedelmi és iparkamarától nem tudtak számára elég gyermeket küldeni. Emiatt kénytelen volt belátni, hogy vállalt kötelezettségei ellenére az első évben csak annyi ifjút tud felfogadni, ahányan jönni szeretnének. Természetesen nem csak távoli vidékekről, hanem környékbeli településekről is igyekezett inasokat szerezni. Egy szentgáli ifjú özvegy édesanyjával kötött szerződése tanúskodik a gyárhoz került tanulók korabeli helyzetéről. Az 1898-ban aláírt egyezség értelmében, az eredeti tervektől több ponton eltérve az akkor 17 esztendős Csupor Jenő négy évig maradt 48 VeML XI.46.b.aa.l0.tétel. Hivatalos levelezések a Kereskedelem- és Iparügyi Minisztériummal. 1899. 32
