Szűts István Gergely: A műhelytől a szalonig. A Herendi Porcelánmanufaktúra a Monarchia idején - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 24. (Veszprém, 2011)
II. A Porcelánmanufaktúra a 19. század utolsó évtizedeiben - Az üvegipari „óriás”
Az Egyesült Magyarhoni Üveggyárak Rt. herendi működésével kapcsolatban kevés információ ismert, annyi azonban bizonyos, hogy elődeikhez hasonlóan a porcelán helyett a kőedénygyártást tartották az egyedüli jövedelmező pénzforrásnak. E mellett már a kezdetektől törekedtek a termelés folyamatos fokozására, azonban a szakértelem, a kereskedelmi kapcsolatok hiánya és a termékek iránti piaci érdektelenség miatt 1895-re teljesen veszteséges lett, majd rövid időre le is állt a gyár. A porcelángyár vagyonát az 1894. évi összesítésben 157 ezer forintra becsülték, ezzel a legkevesebb értékkel bírt az Rt. vállalatai között. Ennek ellenére 1895 tavaszán a Részvénytársaság közgyűlése úgy döntött, hogy az alaptőkét háromról öt millió forintra emelik." Az üvegiparban jegyzett vállalat az előző éveket némi nyereségre tett szert, még úgy is, hogy egyes érdekeltségei, így például Herend is folyamatos veszteséget termelt. Az Egyesült Magyarhoni Üveggyárak Rt. egyéb vállalkozásaiból kiindulva feltételezhetően egészen mást várt Herendtől, mint a manufaktúra egykori sikeres tulajdonosa, Fischer Mór. Elég példának annyi, hogy Salgótarjánban 500 munkást alkalmazva évi 12 millió üvegpalack előállítására voltak berendezkedve. A tulajdonos tehát a hosszas és kitartó munkával kiépítendő igényes vevőkör helyett a gyors sikerekkel kecsegtető tömeggyártásban látott fantáziát. Ez azonban már elődeiknek sem sikerült, így alig három év múlva, jelentős veszteséggel zárva kivonultak Herendről. A gyár akkori helyzetét, sikertelenségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az 1896-os millenniumi ünnepek kapcsán megélénkülő gazdasági versenybe alig tudtak aktívan bekapcsolódni, azaz szinte teljesen kimaradtak az ezekben az években többszörösére nőtt állami és magánmegrendelésekből. A Fischer Mór sikeres időszakát követő harminc évben az egymást váltó részvénytársaságok rosszul összeállított üzletpolitikái és műszaki felkészületlenségei kilátástalan helyzetbe sodorták a nagyhírű gyárat. Az elmaradt mecénások és a jelentős egyéni és állami megrendelők elpártolását a kőedények tömeg- termelésével sem sikerült ellensúlyozniuk. 1895-re, alig három év működés után az Egyesült Magyarhoni Üveggyárak Rt. is csődközeli helyzetbe került és emiatt bizonytalan időre felfüggesztette a termelést. A magyar állam a gyár hírneve és nem utolsó sorban tulajdonosainak nyújtott hitelei miatt mindenképpen értékesíteni szerette volna Herendet, ezért Dániel Ernő kereskedelmi miniszter ajánlattal fordult Farkasházy (Fischer) Jenőhöz. Fischer Mór unokája, aki már tíz évvel korábban is megpróbálta megszerezni ősei vállalkozását, örömmel kezdett tárgyalásokba a magyar állammal. A miniszternek küldött válaszlevelében azonban hangsúlyozta, hogy terveit, amelyek a szigorú művészeti elvek szerinti alkotásra épülnek, csak központi támogatással képes véghezvinni. Erre vonatkozólag, bár konkrét ígéretet nem kapott, mégis különböző informális csatornákon keresztül maga mögött tudhatta a Kereskedelem- és Iparügyi Minisztérium támogatását. 33 33 Mihók-féle Compass 1896: 217.
