Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a veszprémi egyházmegye történetéről - Mihalik Béla Vilmos: A VESZPRÉMI PÜSPÖKSÉG BIRTOKIGAZGATÁSA A 18. SZÁZADBAN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SÜMEGI URADALOMRA
Mihalik Béla Vilmos Horváth szolgálatra kötelezni, akik viszont inkább elhagyták a községet, és saját, szentgáli nemesi fundusaikra szálltak vissza. Csicsót is már régóta prédiális nemesek lakták, akik még 1640-ben más árokfői és szentjakabfai nemesekkel együtt szerződésre léptek Jakusich György veszprémi püspökkel.27 Az urasági épületek kérdésében viszont kiderült, hogy Horváth nagyon is törekedett azok felújítására, karbantartására. Zalaegerszegen vásárolt egy új házat vendégfogadónak, a sümegi majorházat és a sümegi „várat” - alighanem a sümegi püspöki palota elődépületét - több pontján kijavíttatta. Ugyanígy a zalaegerszegi majorházon is végeztetett javításokat, a gógánfai malmot pedig felújította. Csupán a sümegi pintér háza dőlt össze 1720 nyarán egy nagy szélvihar után, de akkor a legtöbb sümegi lakóház is károsodott. Az állatállományt is próbálta a bérleti szerződés értelmében szaporítani, de a sertések száma a rossz makktermés miatt csupán az utolsó esztendőben indult növekedésnek. A juhok közül több öreg állatot eladott a sümegi mészárosoknak, a pünkösdi zalaegerszegi vásárban viszont új teheneket vett. Az állatállomány gyarapodását egyébkén még Volkra püspök felülvizsgálta 1720-ban, amikor Sümegen tartózkodott. A vizsgálat arra is kitért, hogy a bor- és gabonadézsma begyűjtésében hogyan tevékenykedett Horváth. Felrótták ugyanis neki, hogy 1719-ben több helyen nem gyűjtötte be a dézsmaborokat. Ezt azonban a tanúk vallomása alapján a hordók elégtelen száma miatt nem tehette meg, de 1720-ban igyekezett ezt orvosolni úgy, hogy akinél óbor volt, azt gyűjtötte be, akinél újbor volt, az vagy azt adta dézsmába, vagy akójára egy forintot fizetett. Közben Széchényi Zsigmond ellen pert indított saját költségén a henyei dézsma miatt. Kiderült az is, hogy több helyen (Prága, Csehi, Mindszentkálla) a gabonatized is kinn maradt, erről azonban pontos kimutatást készítettek, és átadták Vásárhelyi Józsefnek. Ezeket a kimutatásokat Horváth Ferenc ispánjai készítették, közülük Szalay István Tapolcán, Szacs Pál pedig Zalaegerszegen volt ispán. Ez azt is mutatja, hogy már tagozódottabb gazdasági szervezet működhetett a püspöki birtokokon. Ezt sejteti két további adat is. 1721 elején, amikor vissza kívánták Horváthtól venni a sümegi borpince kulcsait, visszaadását többek között arra hivatkozva tagadta meg, hogy akkor az általa a dézsmaborok gyűjtésére és őrzésére fizetett gondviselők miatt lett költségeit nem nyeri vissza.28 Alighanem többek között a borok őrzéséért, kiadásáért felelős kulcsárra gondolhatott Horváth Ferenc. Szintén 1721 elején egy elszámolásból az 27 VÉL A/39/4 pag. 90-91. A szerződésre azért volt szükség, mert az egyházi nemes (praedialista) földje nem úrbéres, hanem majorsági jellegű volt, így szerződéses viszony kötötte őket az egyházi nagybirtokoshoz. A földet az egyháztól nyerték szolgálataik fejében, de in perpetuum et irrevoca- biliter, azaz a földet nem lehetett elvenni tőlük. Hűtlenség esetén azonban a birtok visszaszállt az egyházra. Vö. Holub (1946) 194-195., Kosa (2001) 32. 28 MOL E 205 86. tétel föl. 138. 148
