Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a megyei igazgatás történetéről - Szántay Antal: II. JÓZSEF GONDOLATAI A VÁRMEGYÉKRŐL
Szántay Antal újításra vagy hasznos, de népszerűtlen döntésre szánnák el magukat, fennakadnak a megyei társadalom szoros hálójában. Újraválasztásuk érdekében „a kisnemesség nagy tömegére’' is tekintettel kell lenniük, hiszen ők alkotják a megyegyűlések többségét. Szolgaian keresniük kell a főispán és titkárai vagy „ágensei" kegyét, és tekintettel kell lenniük a gazdagabb és tekintélyesebb családokra. Ezzel a mentalitással, ilyen környezetben bizonyosan nem működhet hatékony hivatalnokság, amely a szükséges igazgatási munkát elvégezhetné. A főispánok más tisztségeket is viselnek, „a megyében soha nem is látják őket". A főispáni tisztséget tekintélyesebb családok tagjainak járó „megtisztelő címnek” tartják, és nem egy állami hivatalnok „tevékeny feladatköréneié'. Az alispán az újraválasztása körüli „intrikákkal" vagy saját gazdaságával van elfoglalva. A szolgabírák még állandó székhellyel sem bírnak, „és általában is igencsak szegény emberek". A dikasztériumoknak és a királynak készített jelentések, amelyeken a döntéseknek kellene alapulniuk, mindig késnek és pontatlanok. Hibás tényeken alapulnak tehát a felsőbb hatóságok határozatai, amelyek így szintén „csak hibásak lehetnek". Ha végül mégsem azok, „akkor még rosszabbul néz ki a végrehajtás". A királyi parancsok addig hevernek a postán, amely sok megyében amúgy is csak hetente egyszer jön, „míg egy hajdút vagy huszárt nem küldenek, hogy megnézze, nem érkeztek-e levelek, amelyeket azután magával visz, hogy fölkeresse velük az alispánt, aki gyakorta több mérföldre onnan a falujában tartózkodik. Ez fölbontja, megnézi, és attól függően, hogyan áll a szénája, és hogyan jön ki a megye nemességével, félreteszi vagy végrehajtja. Ebben az esetben is sok múlik azon, hogyan értette meg, és az értelme gyakorta lapos és csapongó. Ha bizonytalan, félreteszi a következő megyegyűlésig, hogy meghallgathassa mindenki véleményét, vagy tanácsot kér a főispánjától, aki 50 mérföldre onnan a városban vagy a birtokain tartózkodik. O pedig, aki semmit sem tud az ügy körülményeiről, de nem is foglalkozik vele, azt válaszolja, ami éppen eszébe jut, vagy pedig előbb egy ágensével felderítteti az ügyet, vagy meglátogat egy helytartótanácsost vagy egy udvari tanácsost a kancelláriától, hogy magyaráznák el neki az ügyet. Mások viszont személyes leveleket írnak bizalmasaiknak, és megkérdezik, mit válaszoljanak, néhány főispán egymásnak ír, hogy közös álláspontra jussanak, és megyéiket összehangolják. Ekkor végre elkészül egy latin nyelvű levél, amelyet a gyűlésen nyilvánosan is fölolvasnak, amire azután vagy nemtetszés következik, és így in suspenso minden marad a régiben, vagy pedig mint érdektelen ügyet elfogadják, és ezután végre is hajtják majd, ha a megyei hivatalnokok ráérnek, és félre tudják tenni otthoni ügyeiket, ha nincs vetés, aratás, cséplés vagy éppen szüret." Ha a rendeletek végre eljutnak a falusi bírákhoz vagy nótáriusokhoz (akik ugyancsak használhatatlan emberek), senki sem ellenőrzi a végrehajtást. Az 472
