Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a veszprémi egyházmegye történetéről - Hermann István: A VESZPRÉMI SZÉKESKÁPTALAN SZEMÉLYI ÖSSZETÉTELE 1700 ÉS 1777 KÖZÖTT
A VESZPRÉMI SZÉKESKÁPTALAN SZEMÉLYI ÖSSZETÉTELE 1700 ÉS 1777 KÖZÖTT például a fehérvári kerület esetében Buda és Székesfehérvár közelségét, az egyházmegye Veszprém megyei és Zala megye Balaton-felvidéki részein a püspöki birtokok, a székváros Veszprém, és a korszak túlnyomó részében a föpásztornak otthont adó Sümeg könnyű elérhetőségét. A Somogy megye területén fekvő esperesi kerületek a fenti adatok tükrében nem játszottak lényegi szerepet a kanonokok utánpótlásában. A Somogy megyében tapasztaltakkal ellentétben szembeszökő a zalaegerszegi kerület kimagasló szerepe.* 68 A kerületben a segesdi kerület éléről érkezett Szopkovics Jánossal együtt a korszakban hét esperes tevékenykedett, s közülük négy személyből lett kanonok. Lenti István és Kis Pál a káptalan nagyprépostjaként halt meg, előbbi az egyházmegye helynöke is volt; Grubánovics Zsigmond ugyan a veszprémi székeskáptalanban csak az éneklőkanonokságig vitte, ő lett azonban a fehérvári székeskáptalan első prépostja. A negyedik kanonok, a fiatalon elhunyt Sárkány Gábor négy évnyi javadalmas létét őrkanonokként fejezte be. 1749-et követően valamennyi kerületi esperes elnyerte a tiszteletbeli kanonoki címet. Feltűnő, hogy épp a két szélsőséget képviselő területtel, a zalaegerszegi kerülettel, Zalaegerszeggel, illetve Somoggyal kapcsolatos az egyetlen olyan eset, amikor kerületi esperest más kerület élére helyeztek át.69 70 Szopkovics János marcali plébánost, segesdi kerületi esperest 23 évnyi plébánosi és 16 évnyi esperesi szolgálatot követően 1763-ban Zalaegerszegre nevezte ki esperesplébánosnak Koller Ignác.7" Szopkovics a tiszteletbeli kanonoki címet 1749-ben került, majd Dravec Józsefet követte 1755-ben mind a váli plébánián, mind a fehérvári kerület élén. 1769-ben azonban nem részletezett vétkei miatt felmentették mindkét tisztségéből, s hosz- szabb szünet után csak 1772-ben kapott újabb dispozíciót, ekkor a Somogy megyei Szulokra került. A prezentáció és elutasítása 1747. III. 14.: VÉL A/39/2 tóm. 3. 49-51., életútja megtalálható Dravecz (1764-[1771]j 22., 1772: Pfeiffer (1987) 453-545. Ha kitérővel is, de megjárta Somogy megyét Leütner József korábbi adonyi esperes-plébános is, aki vissza-visszatérő konku- binátusa miatt kényszerült egymás után megválni tisztségeitől. Adonyból, ahol mindössze három évet töltött, előbb a zalai Bakónakra (1761-1766), majd a somogyi Tapsonyra került (1766- 1774). Miután magaviseleté nem változott, innen is elmozdították. Később Berzencén (1778) és Szentbalázson (1783) próbálkozott vele főpásztora, de 1790-ben végleg nyugdíjazták. Életútja Pfeiffer (1987) 675-676., vaskos vizsgálati anyaga fennmaradt 1761-ből VÉL A/22/1 fase. 1. no 12. és 1774-ből uo. fasc. 2. no 3. 68 A zalaegerszegi kerületnek a többi esperesi kerülettől eltérő sajátosságairól lásd bővebben Hermann (2008) 154-156. 69 Formálisan ide sorolhatnám Dravec Jószef esetét is, aki 1755-ben a fehérvári kerület éléről került a veszprémi kerület élére, de az ő esetében a veszprémi plébánia elnyeréséről van szó. Veszprémi kerületi esperességét Padányi Bíró Márton ideiglenes szükségmegoldásnak tartotta. 70 A zalaegerszegi plébánia és minden bizonnyal a vele gyakorlatilag együtt járó esperesi tisztség tekintélyét mutatja egy sikertelen áthelyezési kérelem is. Bedő Gergely nemesapáti plébános, a kanizsai kerület esperese 1756 őszén saját kezűleg írt levelében ajánlotta magát a Kis Pál kanonoki kinevezését követően megüresedett zalaegerszegi plébániára. Kérelmében többek közt arra hivatkozott, hogy évtizedes lelkipásztori munkájában már elfáradt. A fopásztor végül nem őt nevezte ki, s talán ez is közrejátszott abban, hogy Bedő 1757 végén elhagyta az egyházmegyét. Bedő 1756 őszén írt levele VÉL A/10 fasc. 1. no 17. 197
