Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a veszprémi egyházmegye történetéről - Dénesi Tamás: Katolikus megújulás a 18. századi veszprémi egyházmegyében
Katolikus megújulás a 18. századi veszprémi egyházmegyében a hívek ismerjék saját felekezetűk hittitkait, a felekezetek közötti legalapvetőbb dogmatikai különbségeket. A kor előírásai a tudatos vallásosság mellett a szentségek fontosságát is hangsúlyozták. A trienti zsinaton megfogalmazott papi identitás alapja a szentmise bemutatása volt.101 A papok minden nap miséztek, de a híveknek csak vasár- és ünnepnapokon volt kötelező a szentmisehallgatás. Ritka volt az olyan település, ahol hétköznapokon is eljártak a templomba. A hétköznapi részvétel főleg régóta katolikus vidékek esetében figyelhető meg, hiszen a nemrég áttért településeken a konvertiták még a katolikus szertartások elfogadásával küszködtek.103 104 Mivel a plébániákhoz több leányegyház is tartozott, és a kánonok szerint a papság egy napon csak egy misét mondhatott, a filiabelieknek nem volt egyszerű szinte minden vasárnap és a sok ünnepnapon több mérföldet gyalogolva részt venni a szentmisén. Egy-egy plébánia a környék falvainak lelki központjaként működött. 1734-ben Öskü plébánosának a vegyes vallású Ősi volt az egyetlen filiája. Természetes azonban, hogy a környék református falvainak katolikus kisebbsége is Ösküre járt misére: Papkesziből, Vilonyáról és Sólyról tízen-tízen, Hajmáskérről hatan, Szentistvánról ketten, Literről pedig az egyetlen katolikus. Peremartonban és Berhidán összesen tíz katolikus élt, ők néha Palotára is eljártak misét hallgatni. Csajág már messzebb feküdt Öskütől, ezért a számukra könnyebben megközelíthető filiába, Ősibe mentek, ha éppen ott volt a mise. 1747-ben Ősiből kiűzték a lelkészt és nyomban plébániát is alapítottak ott. Öskü vonzáskörzetének legkeletibb falvait leválasztották és két másik faluval filiaként Ősihez csatolták, így könnyebbé vált a hívek és az ösküi plébános élete is.105 Alsó- és Felsődörgicse, Vászoly, Pécsely, Tótvázsony és Magyarbarnag magyar katolikusai nem a hozzájuk közelebb fekvő sváb falu, Vöröstó plébánosához jártak, hiszen nem értették volna a német prédikációt, hanem mesz- szebb, Nagyvázsonyban hallgattak misét. Németbarnag lakosainak természetesen csak Vöröstóig kellett elgyalogolniuk, ha részt akartak venni a misén.106 Hogy ne mindig a fíliák népének kelljen felkerekednie, a plébános és a hozzá tartozó hívek szerződésében szerepelhetett, hogy a papnak milyen időközönként kell miséznie a filiákon. Géri János zalaszentgróti plébános 1769-ben szerződést kötött a tekenyeiekkel, hogy minden második vasár- és ünnepnapon náluk mond 103 Gárdonyi (2001) 130. 1,14 A protestánsok áttérítésének nehézségei nem értek véget a rekatolizációval, olykor évtizedekig megtartottak bizonyos elemeket korábbi vallási gyakorlatukból. Nehézséget okozott az egy szín alatti áldozás, a magángyónás, a körmenetek és a szentkultusz elfogadása. Erről korábbi példák alapján Fazekas (1994), Fazekas (1999). Katolikusok és protestánsok egymás mellett élésének nehézségeire Volkland (2002). 105 VÉL A/13 fase. 1. no 7., VÉL A/8 tóm. 6. 97. és 107. 106 A pécselyiek néha Tihanyba mentek, hiszen az apátság sem feküdt messzebb Nagyvázsonynál. VÉL AJ 13 fase. 1. no 7. 129
