Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a veszprémi egyházmegye történetéről - Dénesi Tamás: Katolikus megújulás a 18. századi veszprémi egyházmegyében
Katolikus megújulás a 18. századi veszprémi egyházmegyében imádságot és postillákat olvasott fel a híveknek. Szolgálataiért a közösségtől javadalmazásban részesült.32 A paphiányt a kezdeti évtizedekben a licenciátusok mellett a szerzetesrendek újjászerveződése tette elviselhetőbbé. Pasztorációs szerepvállalásuk azonban a világi papság számának emelkedésével a század folyamán egyre csökkent. A legnagyobb létszámmal és aktivitással a ferencesek kezdtek lelkipásztori munkát a veszprémi egyházmegyében. A sümegi és veszprémi kolostorok mellett a koldulórend a Dunántúl felszabadulását követően egymás után alapította újabb kolostorait. A nagyobb városokba (az exempt Budára és Fehérvárra, valamint Nagykanizsára) a felszabadító csapatokkal érkeztek az első szerzetesek, kolostoralapításukra azonban általában még várni kellett. A Somogy megyei Seges- den már 1687-ben megjelentek, de itt a Rákóczi-szabadságharc következtében csak 1724-től tekinthető állandónak megtelepedésük. A 17. század végén a ferencesek Búcsúszentlászlón, a kapucinusok Móron alapítottak házat. A 18. század első felében Andocson, Keszthelyen, Nagyatádon és Mesztegnyőn létesült ferences kolostor. Két búcsújáróhelyen nem létesült önálló kolostoruk: Homokkomárom szerzetesei a kanizsai gvárdián alá tartoztak, a bodajki kapucinusok pedig a móri háztól függtek. Pápa, Dunafoldvár, Simontornya és Szigetvár lelkipásztori vonzáskörzete átnyúlt a veszprémi egyházmegyébe, igy szerzeteseik közvetlen kapcsolatba kerültek a veszprémi egyházmegye híveivel. Bár a jezsuitáknak korszakunkban az egyházmegyében a rövid életű kanizsai missziót leszámítva nem volt támaszpontjuk, az exempt Budán és Fehérváron létesített kollégiumaikból, valamint a győri és a komáromi kollégium veszprémi egyházmegyében fekvő birtokairól számos missziós utat vezettek a püspökség területére. Az újjáalakult tihanyi és zalavári bencés apátság pasztorációs lehetőségeit korlátozta az a tény, hogy mindkét apátságot osztrák szerzetesek élesztették újjá, az anyamonostorból érkező idegen szerzetesek viszont nem beszéltek magyarul, és ténykedésük nagy részét az apátsági javak visszaszerzésére fordították. Csakúgy mint a ciszterci és a premontrei rend, a bencések is joghatósági vitába keveredtek a veszprémi püspökkel. A szintén idegen apátság által újjáélesztett zirci ciszterci monostor benépesítette bakonyi birtokait, és telepesei számára templomokat építtetett. A jobbára német anyanyelvű szerzeteseknek a sváb falvak miatt nem jelentett nehézséget a pasztoráció. Az osztrák monostor által újjászervezett türjei premontrei prépostság adminisztrátora is csak a környék német telepeseit tudta ellátni, a magyar pasztorációban világi pap és a sümegi ferencesek segítették. A később Csornával egyesült prépostságban a század közepétől magyar és német rendtag is élt, így ezután már el tudták látni lelkipásztori feladataikat. A szerzetesek megtelepedésük VÉLA/8 tóm. 11.252-253. 111
