Lichtneckert András: Veszprém vármegye községeinek urbáriumai, úrbéri és telepítési szerződései 1690-1836 - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 21. (Veszprém, 2009)
Urbáriumok, úrbéri és telepítési szerződések
Kivonatos fordítás: 1. Minden egésztelkes jobbágy évente két határnapra a cenzusért és a robotért 8 rajnai forintot fizet, a féltelkes négyet, a többiek kettőt. 2. A hízók, vadak, tojás és vaj helyett 30 forintot fizetnek. 3. Mivel a Balatonban való halászat joga az uraságé, az egész halászatot a falubelieknek árendába adja 50 forintért. 4. Mivel a kocsma és a mészárszék hasonlóképpen urasági jog, azokat 60 forintért és két mázsa faggyúért árendába adja a falunak. Szintén mivel az erdők, makk, faizás, nádlás és puszta telkek az uraságé, mind az uraság szabad rendelkezésére maradnak. 5. Karók helyett 10 forintot fizetnek. 6. Mind a vidékiek, mind a földesúri alattvalók a tiszta mustból tizedet, hegyvámban pedig minden holdtól két máriást adnak. 7. A földesúri alattvalók tizedet adnak minden terményből, tiszta búzából és kétszeresből, árpából, zabból, kölesből, tönkölyből, kenderből, méhekből és bárányokból, és a dézsmát oda szállítják, ahová a földesúr kívánja. 8. Dézsmálás idején a falu saját költségén tartja a dézsmásokat, s ha a földesurak a faluba jönnek, kötelesek tartani őket és előfogatokat adni nekik. 9. Két nagy zsákkal adnak a saját szilvájukból és két zsákkal a többi gyümölcsből, továbbá 12 szőlőzsúpot, egy köböl diót, egy zsák borókamagot, két zsák zsázsát és két zsákkal a zellerből és fokhagymából. 10. Minden urasági földet megművelnek, a terményt learatják és behordják, az urasági réteket lekaszálják és a szénát felgyűjtik és a kijelölt helyre összehordják. A földesúri alattvalók az urasági földeket és réteket cenzus ellenében bérbe vehetik. 11. Sándor és Csittény puszta helységek a megszállásukig használhatják és bírhatják. 12. Régi szokás szerint a veszprémi és a kenései malmot és az uraság házait javítják. 13. Az elhalt jobbágyok örökösei az uraságnak 4 forintot fizetnek, s ha valaki örökös nélkül hal meg, mindene az uraságra száll. 14. Az urasági tiszt és a falu bírája köteles a gonosztevőket, gyilkosokat, tolvajokat, latrokat, csalókat, istenkáromlókat őrizetbe venni. 15. A bírságok és a magvaszakadt jószágok, továbbá a sarlópénz, pennabor, pennakéve az uraságé. 16. A kollégium megbízása nélkül nem járhatnak el büntető ügyekben, a helység határait őrizzék. 17. A vidékiek az uraság tudta nélkül szőleiket, földjeiket és házaikat nem adhatják el. 18. A bíró vagy az urasági tiszt vigyáz arra, hogy senki a faluból el ne szökhessen. Urbárium recens pro incolis in possessione nostra Veresberény. Veresberényienses subditi nostri accomodabunt se fere in omnibus punctis cum Kenessiensibus. Limitantur tarnen in sequentibus. 1. Loco altilium, ferarum, ovorum et butyri solvent 25 florenos. 2. A piscatione in Balaton solvent 40 florenos. 3. A popina in Veresberény solvent 35 florenos. 4. A macello unum centenárium seri. 5. Loco palorum solvent 9 florenos. 6. Possessio déserta Mama conceditur Veresberenyiensibus usuenda absque taxa eo usque, quo usque impopulata non fuerit. 7. Dabunt unum magnum saccum ex fructibus hyemalibus, unum magnum ex suis prunis, medium saccum granorum juniperi, unum cubulum nucum, medium saccum nasturcii et medium ex apiis et allio, item fasces botrorum recentium.