Lichtneckert András: Veszprém vármegye községeinek urbáriumai, úrbéri és telepítési szerződései 1690-1836 - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 21. (Veszprém, 2009)

Urbáriumok, úrbéri és telepítési szerződések

Hetedszer. Az irtás alá adott és adandó földektűi hat egész esztendeig kilentzedet nem adnak, eltelvén pedig azon idő, valamint egyéb más földeikrűl az járandó kilentzedet kiadni tartoznak, e' mellyet aminémű réteket mindeko­ráigh az helség repczei pusztán engedelmünkbűl bírt, mindaddig, míglen az uraságoknak nem kívántatnak, esztendőnként 10 forintokban bírhattyák. Nyolczadszor. Az korcsmát és mészárszéket esztendőnként 25 forin­tokban engedtük, mellynek arendája a több arendákkal együtt kétszer, úgy­mint Szent György napkor és Szent Mihály napkor az uraságoknak bészol­gáltassék. Kilenczedszer. A' menyire az uraságnak dispositióján állott a' prae­dikátorjok is békességben valamint azelőtt, úgy ezután is megmaradhat. Tizedszer. Hogyha valamellyik közülök szilvás vagy másféle gyü­mölcsöskertet plántálna és épéttene, az ollatin kert successorira és maradé­kira maragyon. Utolyára. Hogyha valaki ezen helségből el akarna költezni, tehát az uraság híre nélkül egyáltalán nem engedtetik, holott pedig valaki úgy el­menni tapasztaltatnék, mindennémő jószágát valahol az uraságok tapasz­talhatják, szabadon confiscálhassák. Mellynek nagyobb álhatatosságára megegyezet akaratbul adtuk ezen contractualis levelünket subscriptiónkkal és petsétünkkel megerőséttvén. Actum Palotáé, die 1-ma Octobris 1746. Gróff Zichi János m. p. (L. S.), gróff Zichi István m. p. (L. S.) Egykorú tisztázat. Forrás: OL Zichy család levéltára. Fasc. 124. Nr. 3. Súr úrbéri szerződése 1753. november 10. Anno 1753 die 10-a Novembris én, Vásonkeői gróff Zichi János, úgy­mint ezen Nemes Veszprim Vármegyebéli Súr névű helységnek örökös föl­desura, törvényes urbariumtul hic et nunc ellálván, azon falumnak lakosa­ival, a' vagyis ott lakozó s alább nevezetessen megírtt jobbágyimmal követ­kezendő punctumokbul álló contractusra léptem. Először. Az falu határán és repczei pusztán lévő mindennémő szántó­földek és rétek eő közöttök fölosztatnak úgy, hogy minden egészhelyes gazdának őszi és tavaszi alá való, hogy húsz mérőt őszei, húszat pedigh ta­vaszai ellvethessen, félhelyesnek tíz-tíz mérőre, az fertályhelyesnek öt-öt mérőre fog adatni úgy, hogy az őszi alá való földeket háromszor igazán megszántsa, tavaszi alá valókat pedigh őszszel egyszer megugarollya, ta­vaszszal másodszor megszántsa, és mindeneket igazán s bőven megtrágyá­za, úgy fogja maga igaz munkája után isten eő szent fölsége áldását ta­pasztalni, minden gazda azért úgy igyekezék, hogy parancsolatomnak

Next

/
Thumbnails
Contents