Lichtneckert András: Veszprém vármegye községeinek urbáriumai, úrbéri és telepítési szerződései 1690-1836 - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 21. (Veszprém, 2009)

Urbáriumok, úrbéri és telepítési szerződések

magával, más ollyatén distantiára praestálni, úgy az méltósághos uraságh dolgában szükséges forspontal s levélhordozással tartozni fog, és sátoros ünnepekre egy-egy őzet s négy nyulat adni s az korcsmára szükséges bort hordani és az üres hordókat viszavinni köteles lészen. Egy szóval a szokot dézmát salvo jure nonae minden termésbűi kiadni tartozik, hozzáadván, hogy az ollyatén árendások, akik ekkoráig is méltósághos uraságh jurisdic­tiója alat voltának, azok továb is előbbeni mód szerént meg fognak maradni. Mely dolognak nagyob ellhitelére adtam subscriptiómmal s pöcsé­temmel erősétett levelemet. Költ Aszonyfán, die 8-a Januarii anno 1767-0. Sido István m. p. (L. S.) Az túl meg nevezett oszlopi helységh bíráinak töbször is tett könyör­gését méltósághos uraságh meghalgatván, és őket könyebbétteni kívánván, ezen esztendőben ezen contractussok következendőképpem modificáltatott úgy, hogy egészhelyes florenos 10, félhelyes florenos 5, fertályos a' propor­tione esztendőnként fizessen, az vaj praestatiót kihagyván, és posonyi két fuvar helet egyet fognak adni, úgy az őz helet egy borjút karácson tájban, azon hordókat pedigh, melyeket fél esztendőre az korcsmára fölhoztak, viszavinni köteleztetnek, úgy az fiscalis úr alá Győrig, Pápáig és Weszp­rémig fél esztendőre két forspontot adni tartoznak, az szűrűnek kitisztíttá­sára három szekeret, ellenben az méltósághos uraságh is az oszlopi erdőben száraz, dűlt és berki máktalan fát szükségekre megengedi vágni, az többi kötelességek az megírt mód szerént fönttartatnak, és ők köteleztetnek min­den czikkelyekben ezen contractust megtartani. Melynek nagyob ellhitelére saját nevemet subscribálom. Signatum Cseszneg, 1-a Julii 1769. Stánkovics Jóseff tiszttartó m. p. Egyszerű másolat, év nélkül. Forrás: VeML Úrbéri töredékes iratok. Oszlop. Ősi úrbéri szerződése 1754. január 1. Mi, Padányi Biró Márton etc. adgyuk emlékezetül azkiknek illik ezen levelünk rendiben, hogy megjelenvén sok ízben Nemes Weszprém Várme­gyében lévő Eősi nevezetű helységbéli jobbágyink alázatossan instáltanak és könyörögtenek, hogy roboth terhe alul őket fölszabadíttanánk, és minket illető dominalis praestatiókat inkáb készpénzül vennénk, arra való nézve tekintvén ebéli gyakor ízben tett alázatos kéréseket és hozzánk való készsé­geket, ez aláb megírt mód szerént kiárendáltuk. Elsőben. Ámbár törvény szerént is a' fönt írt helségbéliek szekérrel és marhával, némellyek magok ereivel, némellyek pedig másokkal öszvefog-

Next

/
Thumbnails
Contents