Családtörténeti kutatás határon innen és túl - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 20. (Veszprém, 2009)

TÓTH G. PÉTER: A magyarországi boszorkányperek, mint a családtörténeti kutatások lehetséges forrásai

pedig kellően „fekete" hangulatot árasztottak ahhoz, hogy ott egy gyújtogatási esetből kiinduló, de boszorkányvádakkal megtűzdelt büntetőpert megidézzünk. A konkrét per többszörös analógiák alapján került kiválasztásra. A gyújtogatási esemény közvetlen párhuzama adott volt, de az épület is kínálta „magát". A Bakonyi Ház 1936-ban épült meg egy Öcs községbeli kisnemesi kőház mintájára. Öcs falu pedig majdnem szomszédja Nagyvázsonynak, ahol a Zichy család úriszéke ülésezett a 18. század folyamán. A Magyar Országos Levéltárban őrzött úriszéki állagból ezért gyakorlatilag az ölünkbe pottyant az az eset, amelyben egy fiatal cselédlány három asszonyt vádolt meg boszorkánysággal, mondván: ezek „kísértésére", boszorkányos felbujtására kellett neki gyújtogatnia és tolvajkodnia az uradalom területén, főleg a Komárom vármegyei Etén, Császáron és Vasdinnyén. A Bakonyi Ház leégett épülete pedig valóban kísérteties háttérként szolgált a boszorkányos történet életre keltéséhez. Hogy ez a lokális szellemidézés Szent Iván éjjelének közeli időpontjában esett meg, külön izgalomba hozta közönségünket. A múzeumigazgatóból, irodalomtörténészből, restaurátorból, gyűjteménykezelőből és múzeumi grafikusból álló társulatunk az amatőr előadások bájával adta elő a per rekonstruált eseménysorát. A közönség pedig „vette a lapot" és nevetett, ahol kellett vagy megdöbbent, ha olyat hallott, ami számára furcsa volt. A derű alapja az is lehetett, hogy maga a per pozitív kimenetellel zárult, az asszonyokkal szembeni vádakat ejtették. A felmentő ítélet egyébként az 1756os év boszorkányüldözésének statisztikájához viszonyítva inkább meglepőnek számít, semmint mindennaposnak. A számunkra kortárs közönség egy része ezért megnyugvással vette tudomásul, hogy a hely, ahol élünk, inkább a humánus ítéleteiről volt nevezetes, bár sokan kérdezték még az előadás előtt, hogy miért nem égettük el őket. Az egykori és a nekünk kortárs társadalmi konfliktusok áthallásait pedig - bár a történet inkább morbid, semmint vicces volt - oldani tudta a humor. A humor jellemezte a múzeumi eseményről szóló tudósítások hangvételét is. A Népszabadság 2008. június 23-i számában így írt erről Cseri Péter újságíró: „Kata néni és a Zsuzsa néni nem boszorkány!" Legalábbis Orczy Ferenc nagyvázsonyi bíró ítélete szerint. Ezt a jó hírt persze csak azok ismerhetik, akik a Múzeumok Éjszakáján megtekintették a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum munkatársainak „színielőadását", amelyben bemutatták az 1756-os nagyvázsonyi boszorkányper dramatizált változatát. A játék egyébként mindenben alátámasztotta a boszorkányság fogalmának azt az értelmezését, amely szerint az nem más, mint az „embereket ért csapásokat magyarázó ideológia", másfelől pedig „közösségi konfliktusokat szabályozó intézmény". A nagyvázsonyi boszorkányperben például egy Komárom megyei faluban, Etén történt furcsa dolgok magyarázataként hangzik el, hogy a bajok forrása nem lehet más, mint a két helyi vénasszony, Kata néni és Zsuzsa néni bűbáj oskodása.