Családtörténeti kutatás határon innen és túl - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 20. (Veszprém, 2009)
SZILÁGYINÉ KÓSA ANIKÓ: Névtani hozzájárulás a családkutatáshoz Családtörténeti vizsgálatok a nyelvtudomány szemszögéből
Diakrón szempontokat figyelembe véve a családnevek másodlagos jelenségek: mind a két-, mind a háromelemű neveket használó névrendszerekben újabbak, mint a szólító-, utó- vagy keresztnevek. A római birodalom bukása utáni európai névrendszereket a 10-12. századig az egy elemű névadás jellemezte, az egyes nemzeti nyelvekben csak hosszú évszázadok alatt alakult ki a családnevek rendszere. A családnevek elődei a megkülönböztető melléknevek voltak, amelyek hosszú ideig nem öröklődtek. Csak az öröklődő, tehát a következő generációra áthagyományozott megkülönböztető mellékneveket szokás családnévnek nevezni. A családnevek létrejötte kommunikációs és gazdasági-jogi szükségleteket elégített ki, hiszen a családnevek nagy megterheltségű keresztény nevek viselőit segítettek megkülönböztetni egymástól, lehetővé téve ezáltal a néwiselők tulajdonának, vagyonának nyilvántartását, jogi ügyek lebonyolítását stb. Az első családnevek a 9-10. században a sűrűn lakott észak-itáliai városállamokban jelentek meg, majd onnan terjedtek el francia és német közvetítéssel egész Európában. A családnevek megjelenése és elterjedése nemcsak országonként (nyelvenként) különbözött, hanem társadalmi csoportonként is: mindenütt a nagyobb státuszú (birtokkal rendelkező) társadalmi rétegek kezdtek először családneveket viselni. „[...] európai kulturális hatásra Magyarországon nagyon korán (a 12. század végén, a 13. század elején) megjelent a személyek pontosítására való törekvés, és ennek következményeként már a 13. században használták a családnevek különböző formáit f...J" 176 . A családnevek lassan terjedtek el mindenütt, de a 15. századi Magyarországon minden bizonnyal általánosak voltak 177 , bár a családnévrendszer még sokáig mozgásban volt: az egyes nevek cserélődtek, írásmódjuk változott. A (lassú stabilizálódás eredményeként létrejött) mai értelemben vett családnévrendszerről, amelyben a családnevek legapróbb megváltoztatása is engedélyhez kötött, Magyarországon II. József névrendelete (1787) után beszélhetünk. Az európai családnévrendszerek többsége természetes módon keletkezett, legtöbbjükben a nyelvi megkülönböztetés azonos mozgatórugói és módszerei figyelhetők meg: sok európai nyelvben vannak utónévből vagy foglalkozásnévből alakult, származási- vagy lakhelyre utaló, ragadványneveket őrző családnevek. A ragadványnevek csoportjába tartozó színmegnevezéseket tartalmazó családnevek például sok európai nyelv névanyagában megtalálhatóak: Belikov (orosz), Bil'ko (ukrán), Bily (cseh), Bianchi (olasz), Leblanc (francia), Blanco (spanyol), Branco (portugál), Fehér (magyar), Weiß (német), White (angol). A névrendszerek hosszan tartó, lassú változásának egyik bizonyítéka, hogy az európai nyelvek névanyagaiból a 20. századra jórészt eltűntek a maledicens („csúnya" hangzású vagy jelentésű) családnevek. HAJDÚ 2003. 740. HAJDÚ 2003. 751.
