Családtörténeti kutatás határon innen és túl - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 20. (Veszprém, 2009)
TÓTH G. PÉTER: A magyarországi boszorkányperek, mint a családtörténeti kutatások lehetséges forrásai
fonódó per tanúvallomása alapján - ezek a viszonyok ugyancsak rekonstruálhatók. 143 Minden egyes per tehát alkalmas arra, hogy a vádlott köré szerveződő 'akkor és ott' kvázi-közösséget újraalkothossuk. A szövegek lehetőséget teremtenek arra, hogy az egyének személyes kapcsolatrendszerét megrajzoljuk, jobban mondva a cselekvéseik más személyek cselekvéseinek hálójába szőtt genealógiáját. Hogy mit jelent ez? A rokonsági hálózatok megrajzolásának számos módszerét dolgozták ki a szociálantropológia művelői. A számunkra rendelkezésre álló kevés adat miatt azonban csak valamiféle 'szubjektív genealógiát' tudunk létrehozni a perek alapján. Ez a 'szubjektív genealógia' azonban nem az adatok csekély száma miatt lesz viszonylagos. Mivel a perek szövegei nem egy konkrét társadalmi viszonyrendszert reprezentálnak, hanem egy bizonyos 'itt és most' (akkor és ott) szituációt, ezért ezt - és nem egy állapotot - kell figyelembe vermünk az ábrázolásnál. Vegyünk egy példát. 144 Rajzoljuk meg egy Tolna megyei asszony Páli Petemé Vörös Ilona szubjektív genealógiáját. [6. ábra] Mit tudunk róla az 1741-ben lefolytatott büntetőpere alapján? Tudjuk a nevét: Páli Petemé Vörös Ilonának hívták, ragadványnevén Sánta Pilának. 1741-ben, amikor az ellene lefolytatott per jegyzőkönyvét lefektették, 62 évesnek mondta magát. Születése tehát az 1680-as évekre tehető. Leánykorát Győr városában töltötte. Innen talán menekülnie kellett. Lába is ekkor sérült meg és lett sánta. Erre utalhat az a kijelentése, amit a bíróság előtt vallott Kolos Gergely lábának gyógyítása kapcsán: „ Mégh Leány koromban Györ Várossában, futásomban eszve huszták". 145 Mindezek azonban csak találgatások. Csak néhány töredékes információ segít abban, hogy valamennyire rekonstruáljuk az élettörténetét. Miután családjával Győrt elhagyta, Vörös Ilona a Duna jobb partján, a Tolna vármegyei Pakson, öccse a Duna bal partján, a Pest vármegyei Patajon, telepedett le. Vörös Ilona valószínűleg Pakson ment férjhez. Amikor Vörös Ilona fiatal éveit töltötte, a korszak egyik legnagyobb telepes áradata érkezett Tolna megyébe. Paks lakossága 1696 és 1715 között szinte teljesen kicserélődött. Csak három korábban betelepedett család maradt egy helyben: a másodbíró Zádor Jánosé, Csámpa Istváné és egy bizonyos Vörös Istváné. Vörös István neve szerepel az 1696-os, az 1715-ös, és az 1720-as népességi és vagyoni összeírásokban is. Négy saját ökörrel, egy saját lóval, hat tejelő és négy meddő tehénnel, öt sertéssel és hat méhkassal a módosabb telepes jobbágyok közé tartozott. Emellett évi hat akó bora és huszonöt pozsonyi mérő búzája volt az 1720-as összeírások szerint. Nem tudjuk biztosan, hogy Vörös Ilona első férje azonos-e az összeírásban szereplő Vörös Istvánnal, de elképzelhető. IMHOF 1992:46. A per részletes elemzését lásd: TÓTH G. 1999. A dokumentumokat közli: SZILÁGYI 1987; SCHRAM 1970. SCHRAM 1970:492.
