Lichtneckert András: Veszprém vármegye községeinek feleletei az úrbéri kilenc kérdőpontra 1768-1782 - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 19. (Veszprém, 2007)

A községek feleletei

Ad 5-tum. Ezen helységbéli lakosok régenten bővebben szántottak, vetettek, ki többet, ki kevesebbet, azért a' földeket egyaránt nem is bírták, sem most egy­aránt nem bírják, a' mint a' mostani conscriptio meg fogja mutatni. Azonban a' földesuraság itt sub numero 2-do producál egy conscriptiót, a' melly szerint kel­lett volna a' lakosoknak bírni a' szántóföldeket. Ezen határbéli szántóföldek ugyan jók és termékenyek, úgy hogy trágyázni sem szükséges, hanem a' réttyeiken sarjút kaszálni nem lehet. Ad 6-tum. A robottyoknak 1761-dik esztendőig semmi rendgye és módgya nem volt, hanem a' mikor mire kívántatott, szám nélkül kelletett nékik robotol­ni, azért az emiétett esztendőtűi fogva az uraságh olly rendelést tett, hogy aki­nek ereje és négy marhája s ahoz való szántófölde és réttye volt, az egészheles 52 napot, félhelyes felényit, a' fertálos pedig a' proportione tartozott négy mar­hával szolgálni. Ha pedig két marhájával ment robotra, tehát illyetén esetben nem marhás robotban, hanem egy gyalog napszámban vetetődött bé. Ezen 52 napon kívül az uraság szénájának és majorságbéli gabonájának bétakaríttását meg kelletett tenni, és más egyéb akárminémű dolga vagy hoszú úttya volt az uraságnak, tartoznak végbenvinni, és a' gabona s borbéli kilenczedet roboton kívül Veszprémben fölhordani. Hétszámra nem mindenkor szolgálták ki héti robottyokat, hanem amikor szorgos dolga volt az uraságnak, legföllebb három napot egymás után Veszprémben leginkább dolgoztak. Mindazonáltal az illyen robottyok az említett 1761-dik esztendőtűi fogva a' többi hetekben bészám­láltatott, a jövés és menés is bévetetődött. Ad 7-m. A kilenczedet mindennemű mezei és borbéli termésbűi régi szokás szerint ki szokták adni. A' roboton kívül ennek előtte a' producált contractus tenora szerint fizettek 72 forintot mintegy 20 esztendeig, azután a' korcsmát, mészárszéket is odaadván nékik az uraság, közönségessen fizettek 200 forin­tokat. Utollyára mintegy hét esztendőtűi fogva az uraság viszavévén a' korcs­mát és mészárszéket, a' 200 forint árenda is elmaradott, hanem csak úgy kíván­ta, hogy minden háztul egyenlőképpen fizessenek egy-egy forintot. Azonkívül az egészhelyes gazda 12 csirkét, két ludat, egy icze vajat, egy öli fát, 12 tojást, félhelessek és fertálosok a' proportione, közönségessen pedig az egész helység húsvétra egy borjút adni tartozott. Ad 8-vum. Semmi puszta hely ezen helységben nem találtatik. Ad 9-m. Mindnyájan örökös jobbágyok. Melly praevio modo előttünk a' föntírt lakosoknak hitek szerint lett vallá­soknál teszük ezen alázotos relatiónkat. Signatum Fokszabadi, 13-ia Decembris 1768. Orosz Ferencz, Tekintetes Nemes Weszprém Vármegyének főszolgabírája m. p. (L. S.), Kajáry Pál, azon Tekintetes Nemes Vármegyének esküttve m. p. (L. S.) Ezen főllebb ki tett vallásunk előttünk elolvastatván és megmagyaráztat­ván, hogy mi a' szerint vallottuk légyen, kezünk keresztvonásával bizonyíty­tyuk. Signatum quibus supra.

Next

/
Thumbnails
Contents