Lichtneckert András: Veszprém vármegye községeinek feleletei az úrbéri kilenc kérdőpontra 1768-1782 - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 19. (Veszprém, 2007)

A községek feleletei

lott is méltóságos Nagy Mányai Koller Ignácz veszprémi püspök úr eő excel­lentiája exactorjának, nemzetes vitézlő Janovics András úrnak jelenlétében élőnk­ben bírván kis-lődi helységnek s jobbágyoknak elöljáróit, nevezet szerint Keller György bírót, Hochausz Fülöp, Osváth István, Szabó György, Keller Bálint és Szabó Ferencz lakosokat, s azokat megesküttetvén, elsőben is Fölséges Aszo­nyunk által kegyeimessen kiadott kilencz punctumokra megkérdezvén s exami­nálván, hitik szerint ekképpen tettek feleletet tudniillik. Ad l-m. Nincs, nem is volt. Ad 2-dum. Az A bötű alatt iderekesztett contractus mellett tartattak mind ez ideig a' lakosok, ezen contractus előtt is ugyan, miulta tudniillik ezen helység megszállíttatott, az előbbenyi méltóságos püspököktűi volt contractusa ezen helységnek, de azt mindenkor azon alkalmatossággal, midőn ujjat nyert az hely­ség, a' méltóságos uraságnak visza kelletett adni. Ad 3-ium. Azon contractuson kívül ezen lakosok a' méltóságos uraságnak semmit sem adtak. Ad 4-tum. Ezen helységnek azon contractus szerint egész esztendeig korcs­májuk, mészárszékjek és malmok vagyon, legelő mezejek is annyi vagyon, hogy másuvá ki nem szorulnak, hanem a' feles birkák miatt annyira megszorulnak a' szarvasmarhák, hogy kenteiének lesznek más határra arendálni. Tűzre való fájok ingyen elegendő, épületre is az uraság engedelmébűl szükséges fájok vagyon. Pékjek is az helységben lévén, az arendát az helységnek fizeti. Az üvegbányák is közel, a' vasbánya pedig ezen határban levén, kézi munkával ott is a' lakosok pénzt kereshetnek. Úgy nemkülönben faedényekkel való kereskedésre is alkal­matosságok vagyon. Ezenkívül a' conscriptio szerint a' melly réttyek és szántóföl­deik vágynak, jók ugyan, de a' télnek mustohasága s hónak vastagsága miatt a' ve­téseikben gyakorta héjjánosságot szenvednek, szőlőhegyek sincs az határban. Ad 5-tum. A járt földeknek s réteknek számát a' conscriptio megbizonyíttya, melly réteken ollykor sarjút is lehet kaszálni. Ad 6-tum. Mindeddig azon contractus szerint szolgáltak a' lakosok. Ad 7-m. Az házhelyhez való kerteken kívül mindenféle mezei vetemények­bűl, a' kendert és káposztát kivévén, tizedet adott ezen helység, és hogy ezen vármegyében kilenczedet venne az uraság, ők nem tudgyák. Sem ajándékot, sem adománt az emiétett contractuson kívül ezen helység nem adott. Ad 8-um. Nincsenek. Ad 9-m. Árendások lévén, mindnyájan szabadmenetelűek. Melly praevio modo előttünk a' föntírt lakosoknak hitek szerint lett vallá­soknál teszük ezen alázotos relatiónkat. Signatum Kis Lőd, die 14-ta Maii 1768. Orosz Ferencz, Tekintetes Nemes Weszprém Vármegyének processualis fő­szolgabírója m. p. (I.. S.), Kajáry Pál, azon Tekintetes Nemes Vármegyének es­küttye m. p. (L. S.) Ezen főllebb kitett vallásunk előttünk elolvastatván és megmagyaráztatván, hogy mi a' szerint vallottuk légyen, kezünk keresztvonyásával bizonyíttyuk.

Next

/
Thumbnails
Contents