Veszprém vármegye 1696., 1715. és 1720. évi összeírása - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 17. (Veszprém, 2002)

Ajánlás

Ajánlás Különös, szokatlan időutazásra invitálja olvasóit ez a könyv. Nem kalandos útra, nem is az izgalmak hónába. Szereplői sem hősök, zsarnokok vagy kalandorok. Ez a könyv sokkal érdekesebb, rejtélyesebb és éleíszerűbb megannyi népszerű filmnél, lektűrnél. Ez ugyanis szülőföldünkről és őseinkről szól, azaz szinte rólunk íródott. Pontosabban: eleink históriájának egy igen kényes szakaszáról, a Haza egy darabjának történetéről egy sorsformáló korszakban. Vajon mi lehet oly érdekfeszítő egy gazdasági célzatú leírásban, miért lenne vonzó rég elfeledett halandók nevének szakadozott felsorolása? - kérdezhetné bárki, ha belelapoz a kötetbe. Nos, aki értőn nyúl a könyvhöz és nem sajnálja a fáradságot elmerülni soraiban, kincset lel az benne. Jobbágyfalvak és mezővárosok utcáit járhatja képzeletben, bepillanthat általa egy-egy parasztportára, észreveheti a szántóvető, a szőlőművelő, a mesterember munkálkodását, mérlegelheti boldogulását, kilátásait. A számok mögött megláthatja a tettre kész, az alkotni vágyó, bár sokszor csak vergődő embert - amilyenek magunk is vagyunk. Aki eltöpreng az olvasottakon, egy hosszú hányatott korszak utáni világ légkörét, egy romokat eltakarító és helyükbe újat építeni kész kor miliőjét, a későbbi sikereket megalapozni hivatott idők hangulatát érzékelheti. Déjà vu érzése támad az embernek. Aki ismeri Veszprém vármegye címerének történetét, tudja, hogy a címer 1572-es megalkotásától 1836-ban történt módosításáig egy markáns ábrázolású csertölgy állt a pajzson. Egy olyan fa, amelynek törzsét már többször kivágták, ám szívós gyökereiből újra és újra kihajtott. Successa virescit! Igen, a megnyesett fa kizöldül, ha van benne élet, és ha féltőkezek ápolják. Bizonyos, hogy az öreg cser a Bakonyerdő megújulásának titkát rejti, és nem kétséges, hogy a szimbólum népünk kiapadhatatlan életerejére utal. Új kezdetekről, egy nép feleszméléséről, szinte egy új honalapításról beszélnek a könyv lapjai, amely a három nagy összeírás által adja a XVII. század végi-XVIII. század eleji Veszprém megye közállapotainak, elsősorban termelő néprétegei gazdasági erejének, teherbíró képességének keresztmetszetét. Hogy a leírás többnyire lakonikus, helyenként hiányosnak tűnő - ez a kor és a műfaj adottsága. A történetírásnak és - aligha elhanyagolható módon - a szépirodalomnak a feladata, hogy egyrészt teljesebbé, másrészt emberközelibbé tegye. Ha végigtekintünk a Veszprém Megyei Levéltár kiadványainak szépen gyarapodó jegyzékén, megállapíthatjuk, hogy hosszabb idő után kanyarodik vissza az intézmény a forráskiadáshoz, azaz a történetírás alapanyagának, elsődleges adatforrásainak, szövegeknek és statisztikáknak a közzétételéhez. Jól van ez így. Mert bármennyire is örvendetes, ha tanulmányokat, monografikus igényű köteteket ad ki - mecénások tiszteletre méltó támogatása révén —, azért a források megjelentetése is épp annyira indokolt. Mi több, forrásőrző intézményről lévén szó, kívánatos is.