Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

őrsön, Felsőörsön és Paloznakon is anyaegyházat regisztrálták. Alsóörsön Jakosics Pál, Felsőörsön Kőszegi Molnár Mátyás. Paloznakon Debreczeni János szolgált.

127 Nem lehet tehát kétségünk afelől, hogy a veszprémi várnak szolgáló Lovason ekkor református közösség létezett, amely valamelyik szomszédos anyaegyházhoz (Alsóörs, Felsőörs, Paloznak) tartozott. Az egyházi élet normáit az 1612-ben Köveskuton elfogadott kánonok fogalmazzák meg a Szentírás alapján. Az egyházi törvények előírták, hogy a gyülekezetek a zsinat által felszentelt, engedélylevéllel felruházott és a felsőbbségnek engedelmes ,.tiszta életű, alapos készültségű s kiváló kegyességű férfiút" hívjanak meg papnak. A lelkésznek és tanítónak józan életűnek, tisztességes erkölcsűnek és ruházatúnak kell lennie, akit a közösség tisztel és követ. Mindenben - így a ruházkodásban, hajviseletben is - a „tisztes középutat" kellett követniük, hogy ne váljanak nevetségessé, s meg lehessen különböztetni őket a zsoldosoktól, a vargáktól és a kereskedőktől. A papnak hosszú köntöst, palástot kellett öltenie. Lelkükre kötötték, hogy „kerüljék a katonai szakáll- és hajnyírást, hogy az egész nép előtt nevetség tárgyaivá ne váljanak." A tanítónak és a tanuló ifjúságnak előírták, hogy „illedelmes és tisztes ruházatba öltözködjenek, a kettécsapott süveget és gyűrűs hajzatot hagyják a legénykedőknek". Lakodalmakban részt vehettek, de tiltották, hogy a köznéppel nyilvános kocsmába menjenek és ott együtt igyanak és „pajtáskodjanak". A papnétól, tanítónétól szintén elvárták, hogy „szerényen öltözködjenek, a fényűzést kerüljék, mert azoknak nem arannyal és értékes drágakövekkel, hanem erényekkel illik ékeskedniük."

128 Nem tudjuk, hogy Lovas anyaegyházának papjai mindenben megfeleltek-e az előírásoknak vagy sem. A lakosság valláserkölcsi ellenőrzése sem lehetett szigorú, mivel a pappal csak időnként találkozott a falu népe. A helyzet csak akkor változott meg, amikor a község lélekszáma nőtt, s a lakosság elégséges erőt érzett magában ahhoz, hogy önálló anyaegyházat szervezzen: maga fogadja és tartsa el papját, tanítóját. Az biztos, hogy 1674-ben a lovasi református anyaegyház már működött, s működése a XVII. század végéig zavartalan volt. Az egyház létének tárgyi bizonyítéka az 1677-ben készült 19,5 cm magas úrasztali kehely, amelynek eredetijét az egyházközség, másolatát a Pápai Református Gyűjtemények múzeuma őrzi.

129 Az aranyozott vörösréz kehely hatkarélyos boltozatos talpú, boltozatának oldalát trébelt inda díszíti. A kehely talpcikkelyei alsó részén körbehúzódó felirat örökítette meg a készítés idejét. Olvasata: CSIN : EZ POHÁR AZ ISTEN TISZ: LOVAS RE : ECLESIA ÁLTAL AN : 1677 - azaz: Csináltatott ez pohár az Isten tiszteletére Lovas Református Ecclesia által anno 1677 (1677. évben). 127 THURY Etele: A Dunántúli Református Egyházkerület története. Kalligram, Pozsony, 1998.1. 198. 128 THURY Etele: A Dunántúli Református Egyházkerület története. Kalligram, Pozsony, 1998.1. 173-194. 129 A 96. 2. 54. leltári számú aranyozott kehely másolata az egyházművészeti kiállításon látható (2001-ben).