Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

FORRÁSOK 1985-2001 51. Veszprém, 1985. október 3. Bán Ferenc lovasi szőlőbirtokos leírása az öreghegyi őszről Hogy melyik Öreghegy az öregebb és miért Öreghegy, nem tudom. 259 Lovas környékén több is van belőle. Teraszon üldögélek és nézem a szürke színű Balatont; haragszik, mivel nem kék színét mutatja. Nem ünneplik úgy, mint egy hónappal előbb, partja elcsendesedett, csak [a] nagy vöröskövekhez csapódnak a hullámai. Parttól jóval beljebb - mint kotlóstyúk körül a csirkék - vitorlások fehérednek és készülődnek a rajthoz. Hajók már ritkábban járnak, nagy részük a siófoki kikötő­ben - mint béklyózott lovak - rángatják köteleiket, mintha szabadulni akarnának. A hegy óvatosan, mértékletesen emelkedik felfelé egészen a láthatárig. A szőlő­sorok még zöldek ugyan, de már itt-ott megjelentek a rozsdaszínű foltok, várják, hogy leróhassak hálájukat a gondos gazdáknak. Egyeledik (érik) a rizlingszilváni, olaszrizling, szürkebarát és a többi. Különös zenebona tölti be a hegyet. Mint aknavetők, pufognak a karbidágyuk, elhasznált eketárcsák éles hangja cseng, ostorpattogás, kereplő, sípszó, csengő és kolomp, - és ha más nincs kéznél, haj-haj kiáltás! Legalább azt védjük, amit a fagy meghagyott, a peronoszpóra, lisztharmat el nem vitt, meg hát a sok munka, költ­ség... Felhőt alakítva támadnak a hívatlan vendégek, hirtelen lecsapnak és néhány perc alatt leszüretelnek. Seregélyek. Ki ne ismerné őket? Kezdik a korai cseresz­nyével, utána minden, ami érik, utolsó nagy hajrá a szőlő. Munka után a lovasi gazdák kiszaladnak a hegyre, nemesvámosi, veszprémi és máshonnan érkező telkesek gépkocsija veri fel a szőlőhegyi utak porát, megnézik, hagytak-e valamit a madarak. Besötétedik, a túloldal összeölelkezik az égbolttal, villanyfüzér a csillagokkal. Az esthajnalcsillag is elindult útjára, hogy hajnalra felmérje az égboltot kelettől nyugatig. Csillag hull le, valaki meghalt, mondja a régi néphagyomány. Amott egy űrhajó bujkál a csillagok között. Mondjam azt, hog} 7 legszebb a lovasi csillagos ég az Öreghegyről nézve? Meg­ritkult vonatok kattogása hallatszik, az ezüsüiidat már nem szeli át a sétahajó, az utolsó busz is elment, a békák is takarodót fújtak. Hangtalanul bagoly surran el, valamelyik nádtetős pince padlásáról indult útjára. Néhány pincéből, hétvégi házból halvány fény szűrődik, a jó időt ki kell hasz­nálni, fiatalok szombaton-vasárnap, a nagypapa pedig ott érzi jól magát, meg aztán 259 Egy-egy Balaton-felvidéki falu határában az Öreghegy az újtelepítésü hegy (Újhegy) létrejötte után kapta nevét; eredete rendszerint a XVII-XVIII. századig vezethető vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents