Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

kovabányáit esetleg már az őskőkorban is használhatták. Olyan típusú eszközöket találtak a bányagödrök mellett, amelyek a régebbi őskőkori kultúrák jellemzői. Sőt, felmerül az az elképzelés is, hogy ezek a bányák már az őskőkor kezdeti szakaszai óta állottak használatban. Mivel azonban a kutatók ebben a kérdésben kizárólag az eszköztípusokra támaszkodhattak, s feltevésük bizonyítására nem állottak rendelkezésükre földtani, őslénytani, vagy más leletek, a legtöbb szakember elvetette a kovabányák őskőkori kezdetének elméletét, mondván, hogy az ősember - tekintetbe véve általános fejlettségét, értelmi és technológiai színvonalát - nem valószínű, hogy már bányászott volna. Lovas megdöntötte ezt a tételt, s nem lenne érdektelen ezen az alapon a kovabányák kérdését most újra napirendre tűzni. Visszatérve a bányák fejlődésére, azt látjuk, hogy az újabb kőkor kovabányái már sokkal fejlettebbek az egyszerű lovasi bányagödröknél. Bonyolult járataik vannak, amelyek 12-13 m mély aknákból ágaznak ki vízszintes irányban. A neolitkori bányászoknak gyakran igen kemény kőzetféleségeket kellett áttörniök, amíg a keresett - szerszámkészítésre alkalmas - kovapadokat elérték. Munkaeszközeiket főként agancsból és tűzkőből készítették. Az előbbiek az erdei szarvas agancsából kialakított csákányok, amelyek nyelét az agancs törzse, fejét valamelyik erőteljes boga alkotja. A tűzkő eszközök nagyméretű, gyakran 20-25 cm hosszúságot is elérő pattintott csákányfejek voltak. Ezek képviselik a kovabányák legősibb eszköztípusait. A fejtőtárnákból lejtaknák biztosították a füst elvezetését (Clark után) Egyes bányákat azonban több régészeti koron át is műveltek, bővítették őket, és a már meglevők mellé újabb járatokat vájtak. Az ilyen bányákban az újabb kőből pattintott eszközein kívül megtalálták néha még a fémkorokbői származó réz- vagy bronzcsákányokat is. 12. sz. kép Őskori rézbánya szelvénye a fejtő aknán ál