Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

9. sz. kép Díszített bányászóeszköz Lovasról Valószínűleg nem tévedünk, ha feltesszük, hogy a rendelkezésükre álló növényi anyagokból - amelyeket az idő nyomtalanul elpusztított - talán még szitaszerű szerszámot is készítettek, hogy az értékes limolitos anyagot a durvább dolomitdarabkáktól különválassszák, hiszen jól tudjuk, hogy a mai kezdetleges népek fűből, sásból, gyékényből milyen tökéletes fonatokat készítenek. Némelyik eszközön égésnyomokat találunk. Lencsényi, élesen körülhatárolt területeken a csont anyaga 1-1,5 mm mélyen kiégett. A lelet faszeneit a szakemberek meghatározták és kitűnt, hogy a lovasi ember kizárólag puha fenyőfával tüzelt. Elképzelhetetlen, hogy a fenyőparázs friss csontra hullva, ilyen kis területeken mély gödröt égessen. Arra kell gondolnunk, hogy a faparázsnál magasabb hőfokú anyag égette ki a csontokat. Ilyen pedig egyedül csak az áttüzesedett szikla szertepattogó izzó szilánkja lehetett. Tegyük hozzá, hogy a tüzelési nyomok mindenütt szorosan a sziklafalak mentén, gyakran közvetlenül a vízszintes kőzethasadékokba ékelődve jelentkeztek. A ..tűzhelyek" környékéről hiányoztak a széttördelt, felhasogatott csontok, az ősember-lakomák megszokott kísérői. E jelenségeket azzal magyarázhatjuk, hogy a lovasi ősember a tüzet bányászata során alkalmazta. A keményebb, összeállott limonit, vagy hematit-tömböket, amelyeken nem fogtak csonteszközeik, de még homokkőből készült, jókora feszítő ékük sem - amelyet szintén megtaláltunk fenyőmáglyák tüzével izzította, majd vízzel leöntötte. Ily módon repesztgetlte, lazította, fejtésre alkalmassá tette a kőzetet. Európa számos helyén találtak őskori - bronzkori - rézbányákat, amelyek fejtőtárnái, szellőző aknái mélyen a hegy belsejébe nyúltak. Ezeknek a 3 000 évesnél