Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

41. sz. táblázat Lovas területének művelési ágak szerinti megoszlása (1890-1935) Ev/kh/ % Összes terület Terület megoszlása művelési ágak szerint szántó kert rét szőlő legelő erdő nádas egyéb 1895 kh 2829 515 14 53 7 115 398 6 1721 % 100,0 18,2 0,5 1,9 0,2 4,1 14.1 0,2 60,8 1935 kh 2636 363 54 43 134 124 410 22 1486 % 100.0 13,8 2,0 1,6 5,1 4,7 15.6 0,8 56,4 A statisztikából megfigyelhető, hogy a XX. század elejétől kezdve a szőlőterü­letek újjátelepítésére tett erőfeszítések eredményre vezettek: a szántók és részben az erdők rovására nőtt a szőlővel beültetett terület nagysága, mely az 1857-es szintet (216 kh) már sosem tudta elérni. Emellett nőtt a kertkultúra jelentősége is, amely némi kiegészítő jövedelemhez juttatta a lakosságot. A község gazdasági helyzetét jelentékenyen befolyásolta, hogy a két világháború között sem tudott bekapcsolódni az idegenforgalomba. Az északi Balaton-part észak-keleti részének községei közül szinte mindegyik megkapta a "balatoni fürdő­hely" besorolást. Balatonkenese, Balatonfűzfő, Balatonalmádi, Alsóörs, Csopak és Balatonkövesd, Balatonarács, Balatonfüred és Tihany egyaránt élhetett e lehetőség­gel, Lovas azonban nem. Alsóörs már az 1920-as évek végén jól kiépített fürdőte­leppel, 2 szállodával (22 szobával), egy panzióval és 26 nyaralóval várta a fürdő­vendégeket, s évente átlagosan 400 állandó és 700 átutazó vendéget fogadhalott. Lovas - Felsőörssel együtt - csupán mint kirándulóhely szerepelt az idegenforgalmi kiadványokban. Az alsóörsi vendégeknek azt ajánlották, hogy sétáljanak az alsóörsi tölgyerdőben, keressék fel a lovasi Királykút-völgyet és a felsőörsi prépostsági templomot. 20 A község birtokszerkezete 1945-ig lényegében nem változott: a birtokviszonyo­kat a nagybirtok túlsúlya jellemezte. A nagybirtokhoz tartozott a legelő és az erdő. valamint a Balaton nagy része, a kisbirtokosok főként szőlőművelésből éltek. Az 1935-ös gazdacímtár adatai szerint a 100 kh feletti gazdaságok 1912 kh területet ­a község területének közel 73%-át foglalták cl; a maradék 724 kh 186 paraszti gazdaság között oszlott meg. Átlagosan tehát mintegy 4 kh birtok jutott egy birto­kosra, holott egy család eltartásához - szántóföldi kultúrák esetén - ekkoriban 10­15 kh holdas gazdaságra volt szükség. Igaz, hogy a szőlőbirtoknál jóval kevesebb terület is eltartott egy-egy családot, a fenti átlag azonban még így is kevésnek tűnik. A mezőgazdasági népesség körében a két világháború között a proletárréteg jelentősen nőtt. KogutovitzManó: Dunántúl és Kisalföld. Bp., 1930. 159.

Next

/
Thumbnails
Contents