Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)
b. ) A hegyrendőrséget az illető községi hatóság gyakorolja, 's e tekintetből minden oly községben, melynek határában szőlőhegység létezik, a községi elöljáróság egy, a szőlőbirtokosokból a helyi viszonyoknak megfelelő számban választott bizottmán[njyal szaporítandó, mely bizottmány a szőlőhegységben mint a községi hatóság megbízottja, illetőleg közege teljesíti a rendőrségi teendőket a jelen szabályok értelmében. c. ) A bizottmány az illető szőlőhegységi birtokosok által és ugyanazon hegységi birtokosok közül 3 évre választandó, a helyi viszonyoknak megfelelő számban akként, hogy aránylag kellő számú póttagok is választassanak, kik időközben elhalálozás, vagy egyébb akadályoztatás esetében a rendes tagokat helyet[t]esítik. d. ) A bizottmány az illető községi bíró elnöklete alatt, minden tavassszal, Szent György napja körül, és minden ősszel, Szent Márton napja körül, és azon kívül tüzetesen a szüreti határidő végett, minden s[z]eptember hó közepén rendes ülést tartani köteles, rendkívüli bizottmányi ülések mindannyiszor tartathatnak, amint a körülmények szükségessé teszik. A tavaszi rendes bizottmányi ülés főteendőjét a hegypásztorok felfogadása, azok fizetésének megállapítása és kivetése, úgy a hegy-gyepük íen[n]tartása és azoknak szükséges javítása eránti intézkedés képezi; az őszi pedig elkészíti a számadásokat, azokat felülvizsgálat végett a községnek bemutatja, és intézkedik a kiszabott bírságpénzek behajtása iránt. e. ) Azt, váljon a bizottmány tagjai ingyen telyjesitik-e jelen szabályzatban előirt kötelességeiket, avvagy fizetéssel, s mennyivel láttassanak el, az illető szőlőbirtokosok a fentebbi c.) pont szerint 3 évenkint tartandó választó ülésben határozzák meg. f. ) A bizottmány tagjai hivatalos eljárásukra és a jelen szabályzatban foglalt kötelességeik pontos teljesítésére nézve felelősséggel tartozván, e tekintetben, mint községi közegek, az 1871:18-ik t. cz. VII. fejezetében előírt határozmányok hatálya alatt állanak, 's ellenök hivatalos kötelességmulasztás vagy visszaélés és vétség esetében a fegyelmi eljárás ugyan az idézett törvény 90. és következő szakaszai értelmében foganatosít[t]atik. g. ) A bizottmány az általa felfogadott hegypásztorokat az illető járási szolgabírónak bejelenti, ki őket felesküdtetvén, rendes bizonyítvánnyal ellátja. h. ) A bizottmány főfeladatához tartozik a hegyszabályok megtartása felett őrködni, illetőleg azok pontos foganatosítását eszközölni, vinczellérekre különösen figyelni, gyepüket megjárni, utakat csináltatni, a jó rendre, bátorságra, közilledelemre felvigyázni, birtokváltozásoknál a birtokosat bejegyezni, megyekérdéseket 158 az illető felek által jogaik érvényesítése végett igénybe vehető törvényes út fennhagyásával elintézni, megyeköveket lerakni, házakat megbecsülni, a kárvallottaknak elégtételt szerezni, a kiszabott bírságpénzeket és egyébb szabályszerű kivetési illetékeket beszedni, a költségeket híven kezelni, ezekről valamint a befolyt bűntetéspénzekről és jövedelmekről is pontos számadást készíteni. 8 értsd: hatátok kérdését