Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

1951 tavaszán jelentős tudománytörténeti esemény játszódott le a mackói murvabányában. Az itt dolgozó munkások olyan leletet fedeztek föl, amely a maga nemében egyedülálló. Az emberiség történetének legrégibb, ismert bányája került napvilágra. Igaz, a „felfedezést" jóformán maguk sem vették észre, csupán csak félredobálták kezük ügyéből a nagy csontokat, amelyek bányászás közben előkerültek. Szerencse, hogy egy erdésznek megakadt rajtuk a szeme és bevitte valamennyit a balatonfüredi erdészeti irodába. Haladjunk azonban sorjában! A mackói bánya dolomitmurvája általában sárgásszínű, de nem ritkák azok a helyek, ahol a fejtőcsákány rózsaszín, sőt vörös dolomitba vág. A szép, élénkszínű, vasas anyagot nem hagyják parlagon. Kifejtik, utakat, virágágyakat díszítenek vele, sőt habarcsba keverve házfalakat vakolnak vörösre, a természetadta festékkel. 1950-ben és 1950 kora tavaszán a viszonylag kemény dolomitban jókora festékföld-fészekre akadtak. A laza, egyenletesen cinóbervörös színű, porló anyag a dolomit egy hajdani üregét töltötte ki. Miközben a másfél-két méter vastagságú dolomitrészeket az erdészeti munkások eltávolították, sötétvörös, jókora csontok fordultak ki szerszámaik alól. Csonttal sem házat festeni, sem virágoskertet díszíteni nem lehet, félredobták tehát a nagyját, a fejtőgödör meredek falának tövébe, s folytatták munkájukat. A bányászatra felügyelő erdész azonban természetjáró, érdeklődő ember volt. Kézbevette, forgatta a vaskos csontokat. Volt ott bordatöredék, könyökcsont, de akadt agancsdarab is közte. Ugyancsak kapitális bika hordhatta a fején! Ezt megállapította erdészünk, sőt azt is felismerte, hogy a mi erdei szarvasunk agancsától alakban, méretben teljesen eltérnek a leletek. Tenyerén latolgatta súlyukat, csóválta a fejét. Nem mostkori csontok ezek: ősállatok, ősszarvas maradványai lehetnek. Figyelemre intette tehát a murvabányászokat, ami csont csak előkerült, Balatonfüredre szállíttatta és a leletet bejelentették a veszprémi Bakonyi Múzeumnak. Mészáros Gyula ősrégésznek izzadtságcsöppek gyűltek homlokára, amint a vörös csontokat szemlélte. Mert nemcsak, hogy őslénycsontok ezek, de valamennyin felismerhető az emberkéztől származó megmunkálás is. Ősi, jégkori eszközök, csontszerszámok, a lovasi dolomitbánya leletei! Azonnal a helyszínre utazott s szomorúan állapította meg, hogy a jókora festékfészek anyagát, amelyből eszközeink javarésze kikerült, teljes egészében kitermelték, s már a nyers dolomitot is lefejtették körülötte. Vizsgálódása közben azonban egy még jóformán érintetlen második festékfészekre bukkant, amelyben szintén voltak csonteszközök. Mivel az a veszély fenyegetett, hog)' a tervszerűen folyó bányászat során rövidesen ez a lelőhely is elpusztul, Mészáros haladéktalanul hozzálátott, hogy rendszeres régészeti ásatást végezve, minél több leletanyagot és biztos megfigyelést nyújtson. Munka közben tűnt ki, hogy a festékgödör kb. 5-6 méter széles, ugyanilyen hosszú, szabálytalan alakú gödör, mélysége eléri a 3 métert és a dolomitmálladék, valamint a vörös festékanyag teljesen kitölti. A kitöltésben több réteget lehetett megkülömböztetni. Legfelül 20-30 cm vastag humusztakaró feküdt, alatta vékony rétegben dolomitmálladék, majd festékkel egyre jobban kevert dolomittörmelék,