Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

12-o: Lovason te[kin]t[e]tes n[eme]s Szála v[ár] m egyében, ez is két curián, és fejérvári custossághoz 223 tartozó egy darab részen kívül, egészlen a vesz[prémi] káptalané, és itt voltak praedikatorink és mestereink eleitül fogva, tolláltatott az exercicium [!] n[eme]s varmegye és a káptalan á[lt]al A[nn]o 1754. Úgy mondot­ták, őfelsége parancsolatja mellett, de nem mutatták. Találtatnak itt részünkrül 225 lélek. FORRÁS: DREL I. 1. b. Egyházkerület közigazgatási iratai. A Veszprémi Refor­mátus Egyházmegye leírása. Dátum nélkül [1775], sz. n." 24 10. Zalaegerszeg, 1780. július 25. Zala vármegye közbiztonságra vonatkozó statútumai Isten minden jókkal áldja meg kegyelmeteket, városi, ugy falusi bírák, és esküttek! Fölséges urunk, koronás fejedelmünk azon atyai gondoskodására nézve, mellyel hiv jobbágyait békességes maradások fenttartásában kegyessen gyámoléttani kivánnya, több rendbéli, most pedig folyó esztendöbéli Boldogaszszony hava 22­kén költt kegyelmes rendeléséhez képest, ujjabban parantsolni méltóztatott, hogy külső tartományokbul ezen Magyar országba, annak részeibe, és ezen nemes vár­megye kebelébejövő, itt akár kevés, akár hoszszabb ideig szállás, vagy lakásképpen mulatni kivánó személlyekre szemes vigyázat, szorgalmatos gond, és különös fi­gyelem légyen. Melly fölséges akarat, és parantsolat, hogy az ö kivantt 's mind­nyájunknak boldogéttására ügyelő tárgyát elérhesse; tetzett ezen nemes vármegyé­nek is azokhoz képest tartozó engedelmes kötelességébül, következendőkben magát meghatározni, 's rendeléseit szoros megtartás végett, mindnyájoknak szükséges tudományára kihirdettetni, és ugyan Elsödszer: A' posta mesterek, és vendégfogadósok, mind azon utazó személlyeket, kik a' posta mestereknél, tovább leendő elküldettetések, vendégfoga­dókban, és kortsmákban pedig, ideig való maradások végett, vendég képpen megszállyanak, születések helyét, kereszt, és vezeték neveket, utazások érdemét, mitsoda helyre való igyekezeteket, ide jövetelek tzéllyát, személyeiknek rangját, ugy passusokat kitudni, 's megkérdezni, mellyek nélkül ha vagy éppen szűkölködni, vagy passusokat hamissaknak, ugy személlyeiket akár melly lovasi, 25 forintot a paloznaki templomra. Vö. PFEIFFFR János: A veszprémi egyházmegye történeti névtára (1630-1950). Püspökei, kanonokai, papjai. München, 1987. 153-154. ~ 23 őrkanonokság " 4 Thury Etele református lelkész, egyháztörténész feljegyzése az összeírás első lapján: „Ezen összeírás 1775-ből való, mely világosan kitűnik abból, hogy b[alaton]henyei lelkészkedését Márton István 1775-ben kezdette s ez összeírásban már ö említtetik, tehát előbb nem kelhetett. Toronyai János nagyvázsonyi prédi­kátornak említtetik ebben, akit 1776-ban Csuporos Ferencz követett hivatalában, tehát minden kétséget kizárólag 1775. [évből] való ez. „ " 5 Boldogasszony hava = január

Next

/
Thumbnails
Contents