Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

vet, felvételi és mulasztási naplót, s korszerű módszerekkel oktassanak. ,A tanító ne tanultasson, mert a' tanultatás kora már lejárt; hanem tanítson; inkább egy szót értelemmel, mint százat anélkül; 's inkább az értelem fejlődését segítse, mint az emlékező tehetséget élesítse.." Vagy másutt: ,A ' tanító növendékeit ne tsak tanítsa, hanem nevelje; csepegtessen szíveikbe vallási elemet vagy egy háziasságot, mit máskint véghez nem vihet, ha csak ő is illy egyháziasan nem forgolódik szüntelen előttük." Ez azt jelenti, hogy éljen példás családi és társas életet, a tanítványokkal bánjon igazságosan, humánusan: ne alkalmazzon botbüntetést, mely alól ,,a' kor szelídebb lelke a' halálos rabokat is felmenti" Az előírások a tanítókkal szemben is magasabb követelményeket támasztottak: állásukat 1831 után csak felsőfokú tanulmányokat igazoló bizonyítvánnyal tölthették be. Az egyházmegye fontosnak tartotta, hogy képezzék önmagukat. Olvassák az egyházmegye 1845-ben alapított könyvtárának szakkönyveit, s évente vegyenek részt a megszervezendő továbbképzési napon, melyet „tanítói tanakodásoknak" mai szóval vitafórumnak - neveztek. Szükségesnek tartották azt is, hogy „legyen kinek-kinek egy kis könyvtára". Az ideális tanító tulajdonságai közé nemcsak a „lelki ismeretesség, szelíd és tiszta erkölcs" tartozik, hanem a „tudományos készültség" is.

112 Végezetül a legfontosabb kérdésre is válaszolnunk kell: milyen volt a XVIIIXIX. századi alsóörsi elemi népiskola hatásfokai Az iskola hatékonyságát két tényezővel is mérhetjük. Először is az írni, olvasni tudás terjedésével, az ún. alfabetizációs szint növekedésével. Másodszor a továbbtanulók számának alakulásával, illetve áttételesen azzal, hogy adott-e Lovas magasabb iskolai végzettségű egyént a magyar társadalomnak? Szerencsére abban a helyzetben vagyunk, hogy mindkét kérdésre válaszolni tudunk. Az alfabetizáciő helyzetének alakulását a XVIII. század vége óta vezetett községi bírói jegyzőkönyv tanulmányozása segítségével jellemezhetjük. Az elöljárók ugyanis bizonyítványt állítottak ki a bírói számadások évenkénti átvizsgálásáról, melyet nevük aláírásával hitelesítettek. Amennyiben írni tudtak, nevüket írták a jegyzőkönyvbe rangsor szerint; aki a betűvetés tudományát nem ismerte, keresztet rajzolt. Az aláírások vizsgálata alapján a következőket lehet megállapítani: a bírák és esküdtek 1828-tól kezdve kivétel nélkül alá tudták írni a nevüket; 1867-ig egyetlen keresztet rajzoló elöljáróval sem találkozunk. 1826-ban 8 elöljáró közül 2 esküdt, 1827-ben 9 elöljáró közül szintén két esküdt nem tudott írni. A két esküdt közül Botsor János volt az, aki 1826-ban keresztet rajzolt, a következő évben viszont aláírta a nevét, ami azt mutatja, hogy az írástudás bizonyos szintjét már elérte, de számára még komoly megpróbáltatást jelentett nevének rögzítése. Nem úgy Janka Péternek, aki képzettsége révén 1833-ban már a hegyközség adminisztrációjának vezetésére is képesnek érezte magát. 112 DREL II. 217. Veszprémi Református Egyházmegye iratai. Választmányi szózat, népiskolák rendezési ügyében. 1847 körül. sz. n.