Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

jobbágyai; Pálfy János és felesége, szintén a káptalan jobbágyai; Pintér József, Se­bestyén József; Szabó Benedek káptalani jobbágy és Szaklimáry István. Az 1753-as év azért fordulópont Lovas történetében, mert megszűnt a refor­mátus anyaegyház, amelyet többé sosem tudtak visszaállítani. A veszteség óriási volt, hiszen a falu lakosságnak többsége református volt; immár intézmény: temp­lom, pap és iskola nélkül. Az 1755-ös korábban már említett önkormányzati szabályozás - melyet a több­ség akarata ellenére nemigen lehetett végrehajtani - a község vezetésében is a cse­kély számú katolikusnak kívánt elsőbbséget biztosítani. A lovasi filia előbb Felsőörshöz, majd Alsóörshöz csatlakozott. Nemzedéknyi időnek kellett eltelnie, amíg a gyülekezet ismét magához tért. A magáratalálás kezdetét az 1781-ben II. József által kiadott türelmi rendelet jelentette, amely lehe­tőséget teremtett ahhoz, hogy a református közösség társuljon az alsóörsi anyaegy­házhoz. Az alsóörsi egyházhoz való tartozás kezdettől fogva hátrányos pozíciót jelentett. 22. sz. táblázat Az alsóörsi református anyaegyház népességének alakulása (1814-1847) Ev Alsóörs Lovas Mindösz­szesen Ev Nemes Adózó összesen Nemes Adózó összesen Mindösz­szesen 1814 153 230 383 38 219 257 640 1847 242 241 483 35 235 270 753 A táblázat nem tartalmazza a nem reformátusok számát. 1847-ben a táblázatban feltüntetett reformátusokon kívül Lovason 64 római katolikus, 12 izraelita; Alsóör­sön 66 római katolikus és 30 izraelita élt. 90 A lovasi református közösség életét a presbitérium irányította, amely legfonto­sabb tisztségviselője a kurátor volt. Az 1814 után évenkénti rendszerességgel meg­tartott egyházmegyei (esperesi) egyházlátogatások alkalmával a kurátor és néhány (2-5) elöljáró vett részt az esperes fogadásán, ami arra utal, hogy a testület 6 tagú lehetett. Az 1848 előtti időszakból a református egyház fennmaradt anyagának köszön­hetően a kurátorokat és dékánokat név szerint is ismerjük. 91 DREL II. 217. Veszprémi Református Egyházmegye iratai. Esperesi vizitáció jkv. 1847. DREL II. 217. Veszprémi Református Egyházmegye iratai. Esperesi vizitáció jkv. 1814-1847.

Next

/
Thumbnails
Contents