Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

IV. A Rákóczi-szabadságharctól a polgári átalakulás kezdetéig (Liditneckert András)

1829-ben Berhida helységben 360 2

/a pozsonyi mérő kapacitású föld volt az adózók kezén. Az első osztályú földeket pozsonyi mérőnként 48, a másodosztályúakat 36, a harmadosztályúakat 24 krajcárért lehetett bérelni. Egy pozsonyi mérő vetés - a vetőmag és a kilenced levonása után - 2 mérő kétszerest, vagy 2 mérő tiszta búzát, vagy 2 Vi mérő árpát, vagy 3 mérő zabot adott. A veszprémi piac hét évi árainak figyelembe vételével egy mérő kétszeresért 1 forint 15 krajcárt, tiszta búzáért 59 krajcárt, árpáért 49 krajcárt, zabért 36 krajcárt kaptak. Konvenciós pénzben kifejezve egy mérő gabona átlagára 54 % krajcár volt, amelyből a Veszprémig való szállítás költségét levonva 53 krajcár maradt. Berhidán egy pozsonyi mérő szántóföldön a tiszta haszon 7 7

/a krajcár volt konvenciós pénzben kifejezve. Kiskovácsiban a földeket három nyomásra osztva művelték, a földek egyharmada első, kétharmada másodosztályú volt. 308 pozsonyi mérő kapacitású földjeiken egy pozsonyi mérő 21 % krajcár tiszta jövedelmet hozott. Peremartonban 846 pozsonyi mérő kapacitású földet műveltek, a földek negyede másod-, háromnegyede harmadosztályú volt. Egy pozsonyi mérő után átlagosan 38 krajcár tiszta hasznot remélhettek. Mindhárom helység rétjei másodosztályúak voltak. Egy pozsonyi mérő kapacitású rét Berhidán 1 forint 38 lü

/i6 krajcár, Kiskovácsiban 1 forint 20 2

/io krajcár, Peremartonban 1 forint 50 3

/w krajcár tiszta hasznot adott. Berhidán és Kiskovácsiban első osztályú szőlőföldeken folyt a bortermelés. A berhidai szőlőkben egy kapás területen 1 pozsonyi akó bor termett, amelyet 1 forint 12 krajcárért adhattak el. Ebből levonva a háromszori kapálás 36, a metszés 12, a kötözés 11, a trágyázás 8 krajcáros költségét, egy kapásra számítva 5 krajcár tiszta jövedelem maradt. A kiskovácsi szőlőkben az egy kapásra számított tiszta jövedelem 13 krajcár volt. Az állattenyésztésben a tehéntartás jövedelmezőségét számították ki. Berhidán egy tehén után a tiszta jövedelem konvenciós pénzben kifejezve 36 krajcár volt (váltópénzben kifejezve 1 forint 30 krajcár), Kiskovácsin 2 forint 10 krajcár, Peremartonban 17 3

/s krajcár. A földesúr és a lakosság haszonvételei közé tartoztak a malmok. A Séden működő malmokat 1772-ben szabályozták a vármegyei kiküldöttek. Ekkor Papkeszitől Peremartonig 13 malmot írtak össze, amelyek közül három Papkesziben (Fölső, Középső, Alsó malom), egy Sáripusztán, kettő Rostáspusztán (Fölső, Alsó malom), egy Kiskovácsi és Rostáspuszta között (Gelye malom), kettő Kiskovácsiban (Fölsőkovácsi vagy Kotyor malom, Alsókovácsi malom), kettő Berhidán (Új malom, Kismalom) és kettő Peremartonban (Fölső, Alsó vagy Halófai) állt, s a berhidai Kismalom kivételével működtek is.

7 Berhida és Kiskovácsi nem tartozott borvidékhez, de a lakosság megélhetésében kiemelkedő szerepet kapott a szőlőművelés. A berhidai és a kiskovácsi szőlőhegyeken a három település polgárai szorgalmukkal jelentős méretű szőlő- és bortermelést hoztak létre. A szőlőkultúra kialakulása állandóan növekvő szőlőterület mellett ment végbe, a XVIII. században új szőlőhegyeket alakítottak ki a határban, igénybe véve a földesuraktól kapott adózási kedvezményeket a szőlőültetésben. A céheknek a falvakban való megjelenése új fejlemény volt a XVIII. századi Magyarországon. Nem volt köze a tőkés fejlődéshez, azonban a lakosság megélhetésében mégis nagy szerepet kapott. Elsősorban a különféle összeírásokban