Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

VI. Népi kultúra és népi társadalom

A fiú-lány kapcsolatok ismerkedés révén alakultak ki. Az egy faluban lévők mind ismerték egymást. A helyi bálok, búcsúk adtak alkalmat a közelebbi megismerkedésre. A KALOT, a KALÁSZ és a többi társadalmi szervezet által megrendezett színielőadások, bálok lehetőséget teremtettek az együttlétekre, beszélgetésekre. Ezeken az alkalmakon igyekezett minden falubeli fiatal részt venni. Akik megtetszettek egymásnak, együtt táncoltak. Ha már komolyra fordult a dolog, csak akkor ment házhoz a legény. „A lány-legény kapcsolatok legszemélyesebb formája a lányos házhoz járó udvarlás volt."

37 Ilyenkor szülői felügyelet mellett a szobában beszélgettek a fiatalok. A házasságkötést a lánykérés és az eljegyzés előzte meg. Mint a térségben általánosan, itt is elmondható: „egykor a lány kérés a szokáskör önálló eseményét képezte, később beleolvadt az eljegyzésbe."

38 A lánykéréskor derült fény arra, hogy a megkérdezett odaígérte-e már magát valakinek. A legény a keresztapjával indult a lányos házhoz, szépen kicsinosítva, hiszen „meg kellett adni a módját, valami formáját a dolognak". A lányos háznál a szülők és a lány násznagya tartózkodott. A lány igenlő válasza esetén az anyagiakról való alkudozásra és a megállapodásra is sor került. Megbeszélték, mit kap a lány hozományba, és mit visz a fiú a házasságba. 1938-ban egy lány hozománya: „A földet, amit adott édesapám, már bevetve adta oda. Hasas üszőt, hasas süldőt is adott édesapám, hogy legyen tehén is, meg disznó is. Mikor első gyermekem megszületett, akkor kaptam új bútort." Ez a felsorolás a hozomány nem kötelező részét ismerteti, akinek módjában volt, csak az adta. Általánosan ágy- és asztalneműt vászonholmiban, ruházatot és esetleg bútorfélét adtak: lepedőt, ágyneműt, törölközőt, konyharuhát, edényeket, szekrényt, szobabútort. Majd az eljegyzés és a lakodalom időpontját is kitűzték. A lakodalom leggyakrabban szombaton vagy csütörtökön volt a reformátusoknál, kedden vagy szerdán a katolikusoknál. Eljegyzéskor a fiú keresztapjával és szüleivel ment a kiszemelt lány házába. A fiú keresztapja kérte meg a lány kezét. A lány jövendőbelijének és a kérő keresztapának jegykendőt adott ajándékba. A kendőre saját monogramját varrta, széleit csipkével díszítette. „Édesapám sok helyen volt násznagy, mindig hozott szép zsebkendőket." A legény hozta a gyűrűket, esetleg egy kísérőgyűrűt, nyakláncot is, s felhúzták egymás ujjaira a gyűrűket. A jegyek átadása bizonyította a házassági ígéretet. A lánykéréskor megbeszélteket írásban rögzítették, az 1930-as évekig a reformátusok körében bevett szokás volt a móringlevél megírása. Ebben jegyezték le, mi történik akkor a közös vagyonnal, ha valamelyik fél meghal. A kontramóringra már nem emlékeznek. Még az eljegyzéskor vagy egy későbbi találkozás alkalmával beszélték meg a szülők a lakodalommal kapcsolatos teendőket. Ezek részletes tárgyalása előtt a lakodalmi tisztségviselők személyét és feladatkörét célszerű megvizsgálni. Az eljegyzéskor, a lánykéréskor már említett násznagy személye felekezeti hovatartozás szerint különbözött. A katolikusoknál a keresztapa vált keresztgyermeke násznagyává, a reformátusoknál pedig valamelyik rokon vagy sógor, leginkább a nagybácsi. Feladata a lány megkérése, a kérés lebonyolítása, az esküvőn tanúként való részvétel és az esküvői menet vezetése volt. A vőlegénynek és a menyasszonynak is volt saját násznagya, saját vőfémje. A vőfély, egy nagyobb