Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

VI. Népi kultúra és népi társadalom

magát igazolni nem tudta. Ellenkező esetben a presbitériumból az ilyen vétkesnek távoznia kellett.

114 A lelkipásztor többnyire egy-egy presbiter társaságában végezte a családlátogatásokat, de a presbitériumnak a lelkipásztorok megválasztásában is döntő szerepe volt. Amikor a templomban vagy a templom körül, az iskolával kapcsolatban munkák adódtak, a presbitereknek ezekben élenjáróknak kellett lenniök. A temetők rendbetételénél is legtöbbet szorgoskodtak, sőt a legtöbb adományt ugyancsak tőlük várták el. A berhidai lelkipásztor az 1950-es években is egy presbiterrel kereste fel a református családokat. Legtöbb helyen nagy örömmel fogadták ezeket a látogatásokat, hisz ez a gyülekezeti tagokkal való törődés egyik fontos formája volt, sok esetben a lelkigondozást jelentette. Ezt hiányolják ma az elárvult, lelkész nélkül maradt kiskovácsi reformátusok. Előfordult azonban 1957 után, hogy néhány család Peremarton-Gyártelepen megkérte a lelkészt, ne látogassa őket, mert számukra ez különböző kellemetlenséggel jár. Itt a családlátogatás a többinél jóval korábban elsorvadt. A presbitereket a gyülekezet és a lelkész közötti összekötőknek is tartották, akiknek kötelességük volt minden fórumon képviselni a gyülekezetet. A gondnok vagy kurdtor az egyházközség pénzét kezelte, vezette a számadási naplót, kézben tartotta az egyházközség gazdálkodását és tevékenységéről minden esztendőben beszámolt a presbitériumnak, akik viszont ellenőrizték a munkáját, és ha elégedetlenek voltak vele, ha az egyházközség vagyonával roszszul sáfárkodott, tisztségétől megfosztották. Pl. 1834-ben Kiskovácsiban bizottság előtt számoltatták el a kurátort, mivel a presbitérium egy része úgy ítélte meg tevékenységét, hogy „nem elég hűséggel s tiszta lelkiismerettel járt el hivatalában", amiért azután leváltották.

115 A dékán szedte össze az egyházi adót, valamint a legátumot és minden olyan adományt, amelyet az egyházközség nevében a presbitérium elfogadott. Ugyanakkor ezek befolyásáért, továbbá a lelkipásztor járandóságainak hiánytalan megfizetéséért már a presbitérium felelt, ugyanis a fizetni nem akarókat, a hátralékosokat csak neki volt joga felszólítani, amint erre több példa akadt mind a XIX., mind a XX. században. Ma ezekben a szórványgyülekezetekben különösen nagy gondot jelent az egyházfenntartói járulék összeszedése. Mindezek mellett a dékán volt a lelkipásztor segítségére úrvacsoraosztás alkalmával is: az úrasztala megtérítésében, leszedésében, a klenódiumok és textíliák helyretételében segédkezett, valamint gondoskodott a kehely utántöltéséről és körbetörléséről. Az egyházközséget érintő ügyeket presbiteri gyűlésen beszélte meg a presbitérium és a lelkipásztor. Elvárták, hogy minden elöljáró részt vegyen ezeken az alkalmakon. A hiányzást szóvá tették és ez nem napjaink jelensége csak, már a XIX. században is akadt rá példa, így 1843-ban Berhidán: „Elöljárók ezen egyházban is vágynak teljes számmal, de gyűléseken meg nem jelennek: oda utasíttatott a jelen volt elöljáróság, hogy az ilyenek értesíttessenek afelől, miképp a több ízben alapos ok nélkül elmaradók ténylegesen nyilvánítván, hogy ők elöljárók lenni nem kívánnak, helyettük mások fognak választatni...".

116 Presbiteri gyűlésre általában havonta vagy akkor került sor, alkalmanként, amikor az egyházközséget érintő ügyben dönteni kellett. Kiskovácsiban ma